Hány magyar él ma Romániában?

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében kedden este Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok a legutóbbi népszámlálás magyar vonatkozásait mutatták be a csíkszeredai városháza dísztermében.

Iochom Zsolt

2014. február 11., 23:182014. február 11., 23:18

2014. február 11., 23:412014. február 11., 23:41

A két szociológus az előadásuk első felében a legutóbbi népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek számarányának elmúlt tíz évben végbement változásait ismertették. Romániában a rendszerváltást követően három népszámlálás volt, az egyik 1992-ben, a másik 2002-ben, míg legutóbbi 2011-ben. Ezeket tíz évente szervezik meg, 2011-ben viszont az Európai Unió minden tagállamában népszámlálást tartottak.

A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a 2002-2011 időszakra 13,6 százalékos csökkenést jelent. Az ország lakosságának 6,5 százalékát teszi ki a magyar közösség. „Bár az abszolút csökkenés mértéke jelentős volt, a számbeli csökkenésnek a mértéke ugyanakkora, a magyar közösségnek sikerült megőriznie a relatív súlyát Románián belül, továbbra is az ország legnagyobb nemzeti kisebbsége 6,5 százalékos arányával” – mutatott rá Barna Gergő.

Székelyföldön volt a legkisebb a magyarok számának csökkenése (6,6 %), ugyanakkor Bánságban (28,4 %) és Dél-Erdélyben (27,1 %) volt a legjelentősebb a fogyatkozás. A szórványban majdnem egyharmaddal apadt a magyarok száma, „tízből három személy fogyott el” – emelte ki Barna Gergő.
A településtípusok szerinti megosztásból jól kivehető volt, hogy egyre inkább nő azoknak az aránya, akik községben élnek, és csökken a városon élők száma. A magyar népesség több mint fele él községben. „A magyaroknak az abszolút többsége olyan településeken él, ahol a magyarok többségben vannak. Az erdélyi magyarok közül 38 százalékuk él Székelyföldön” – hangzott el az előadás során.

„A 2011-es népszámlálás volt a modern kori Románia történelmében az első olyan alkalom, amikor a román nemzetiségűeknek az aránya csökkent az országban” – hangsúlyozta Kiss Tamás szociológus.

Míg a románok és a magyarok aránya 13 százalékkal csökkent, addig a cigány közösség 15 százalékkal növekedett az elmúlt tíz év során. A 2002-es népszámlálás alkalmával 520 000 ember vallotta magát cigánynak, ám a szakértők és a roma szervezetek szerint számuk 1,8-2 millióra tehető. Érdekessége a 2011-es népszámlálásnak, hogy Hargita megyében 5422-en vallották magukat cigány nemzetiségűnek, Kovászna megyében 8238-an, míg Maros megyében 46 637-en – világított rá Kiss Tamás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!