Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.
2016. július 02., 20:472016. július 02., 20:47
2016. július 03., 23:002016. július 03., 23:00
Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.
Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.
Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.
A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.
A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmaradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”
A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszerdából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.
Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.
Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.
Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.
A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.
A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!