A parkoló autók közül figyelmetlenül kiugró gyereket ütöttek el szerdán délután Csíkszeredában. A kisfiú elszaladt, a sofőr továbbhajtott.
2016. június 23., 21:242016. június 23., 21:24
A rendőrség tájékoztatása szerint a 35 éves csíkszeredai A. E. autójával a megyeháza melletti utcában ütötte el a parkoló járművek közül körültekintés nélkül az úttestre kiszaladó 8 éves gyereket. A baleset után a kisfiú elszaladt, a gépkocsivezető pedig elhagyta a helyszínt.
Negyedórával a történtek után a gyerek nagyszülője riasztotta a mentőket, majd másfél órával később a rendőröknek sikerült is azonosítaniuk az autó sofőrjét. Az otthonában talált férfi nem volt alkohol befolyása alatt.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés és baleset helyszínének elhagyása miatt indítottak eljárást.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!