Elhárultak az akadályok Zsögöd főutcájának felújítása elől

Az óvás után a bíróságra benyújtott keresetet is elutasították a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca felújításának ügyében. Következhet a szerződéskötés, majd a munka elkezdése.

Kovács Attila

2016. június 27., 18:302016. június 27., 18:30

A Zsögödi Nagy Imre utca felújítására kiírt közbeszerzési eljárás eredményének érvénytelenítése érdekében benyújtott keresetet annak elkésettsége miatt utasította el a Marosvásárhelyi Ítélőtábla. Az ítélet jogerős. A keresetet a csíkszeredai ING Service cég nyújtotta be, amely szintén pályázott az utca felújítására, de a közbeszerzési eljárás során az elbíráló bizottság a székelyudvarhelyi Multipland Kft. kisebb összegű ajánlatát ítélte nyertesnek a két jelentkező közül.

A csíkszeredai cég a közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetése után, májusban óvást nyújtott be a döntés ellen, de ezt az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC) elutasította. Ezt követően fordultak a bírósághoz, az eredményt azonban ez a lépés sem változtatta meg.

A kivitelezési szerződés értéke még nem ismert, a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzési kiírás több mint 9 millió lejre becsülte az utca felújításának teljes költségeit. Csíkszereda költségvetéséből idén 6,5 millió lejt különítettek el a beruházásra. A munkálatok során a teljes út- és járdafelületet felújítják, akárcsak a közvilágítást és a csapadékvíz-elvezető hálózatot. Az úttest szélén parkolóhelyeket építenek, és kerékpársáv is lesz a városból kifelé tartva a bal oldalon. Ahol erre lehetőség van, fákat is ültetnek a járdák szélén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés