Egyemazúzádat Csíkszeredában is

– Miért választották ezt a címet a turnénak?

– Ez már a harmadik közös turnénk. A legelső úgy indult, hogy terveztünk egy közös turnét Felmérivel, mivel mind erdélyiek vagyunk, ugyanakkor régóta barátok, és voltak abban közös jelentek is, amit magyarországi közönség elé szántunk erdélyiekül. Kerestük, hogy mi az a hívó szó, ami eszükbe jut a magyarországiaknak Erdélyről. Nyilván, ez a medve meg a pálinka, s akkor Akciós medve lett annak a közös estnek a címe, ezzel turnéztunk Erdélyben is. A következő évben magának a turnénak kerestünk egy címet, és próbáltunk valami érzelmet kötni hozzá. Nem voltunk meggyőződve, hogy van még igény részünkről egy turnéra, de azt mondtuk, hogy csak azért is megpróbáljuk, így lett csak azért is, és nagyon sikeresnek bizonyult. Most megint egy kedveskedő címet akartunk, hogy Egyemazúzádat... Ezúttal konkrétan BéFé találta ki a címet, a tavalyit meg Felméri.

– Minek köszönhető, hogy ennyi év után is még ekkora a sikerük?

– Nem tudom, éjszakákat fennülünk Péterrel és BéFével, és ezen gondolkodunk, és számolunk, és próbálunk képleteket felállítani, és elméleteket, hipotéziseket gyártunk, de egyiket sem sikerült még megerősíteni vagy letesztelni, úgyhogy igazából tanácstalanul bolyongunk a homályban, nem értjük mi sem.

– Mi történik, ha „belesülnek” egy poénba egy előadáson?

– Előfordul, hogy elrontjuk, csak szerencsére már van annyi gyakorlatunk, hogy úgy teszünk, mintha nem kellett volna poén legyen, és továbbugrunk, tehát nem veszi észre a közönség. Marosvásárhelyen is a minap megcseréltünk bizonyos mondatokat. Egészen új, friss jelenetek ezek, most szeptember-októberben lett meg az anyag. Még hibázunk, de néző legyen a talpán, aki észreveszi ezeket.

– Sértődés történt-e már, ha valaki magára ismert egy-egy poénban?

– Ühüm. Van egy olyan jelenetünk, amelyben egy Marsra készülő telepes játszik, és én alakítom az anyukát, aki elbúcsúztatja. A tegnapelőtti előadáson egy marslakó felállt és kiment, úgyhogy ezek szerint megbántottunk egy marslakót. Nem tudjuk biztosan, hogy marslakó volt-e, de tény, hogy e jelenet után állt fel. Volt nála egy villogó kütyü, ami telefonra hasonlított, ám valószínűleg egy sokkal bonyolultabb szerkezet lehetett, és kirohant a teremből, úgyhogy meg vagyunk győződve, hogy marslakók vannak közöttünk. Immár velük eléggé hadilábon állunk.

– Családi körben TSz többnyire a szolgálatos szórakoztató?

– Nem, nagymamám az, én csak ülök és jegyzetelek, próbálom olyan gyorsan lejegyezni, ahogyan mond. Nagyon sok ötletet, ihletet adott már, de mások is, öcsémtől is lehet hülyeségeket hallani, nem csak én vagyok a családban a vicces.

– Milyen ön rosszkedvűen?

– Borzalmas, akkor el kell kerülni engem. Az egy tévhit az emberekben, hogy a humorista mindig boldog, ugye a könyvelő sem mindig számol, táblázatokat tölt ki. Így mi sem, de ezen a héten mindenképp vidámak vagyunk. Utazunk, világot látunk. Jó, ugyanazt a világot, amit már sokszor láttunk, de jó eljönni ide.

– Mi lenne, ha nem humorista?

– Akkor építész lennék, mint ahogy az is voltam, ez a végzettségem, ugye. Egész száraz építészeti tervekbe próbálnék belopni valami poént vagy valami karikatúrát, ez a kényszer megvan bennem már gyerekkoromtól. Viszont nem biztos, értékelnék, engedélyeznék a polgármesteri hivatalban, hogy poénok legyenek az építészeti tervben, így szerintem nem baj, hogy nem lettem építész.

– Szab-e határt az úgynevezett jó ízlés a humornak?

– Van ilyen határ. Ezt nincs így definiálva, érezni kell. Ha egy ilyen undorító, övön aluli poént hallanék, nem esne jól, elfintorítanám az arcom. Nagyon vizuális típus vagyok, és el is képzelném azt. Meg kell érezni a határt, igyekszünk, hogy ne bántsunk meg sok embert, vagy lehetőleg senkit. Jó, maximum a közgazdászokat, de másokat nem.