Csíkszentdomokoson is lesújtott az istennyila

Villámcsapás következtében Csíkszentdomokoson kedd délután egy csűr teljesen leégett, a mellette lévőnek pedig a tetőszerkezete rongálódott meg. A környező településekről és Csíkszeredából önkéntes és hivatásos tűzoltók hamar a helyszínre érkeztek, de az egyik épületet már nem tudták megmenteni.

Létai Tibor

2012. augusztus 01., 15:422012. augusztus 01., 15:42

2012. augusztus 01., 18:552012. augusztus 01., 18:55


A Hargita megyei tűzoltóság ügyeletesétől megtudtuk, hogy a bejelentés kedden délután negyed háromkor érkezett. A villámcsapás során keletkezett tűzben két szomszédos gazdasági épületben károsodott. Az egyik teljesen leégett, a másiknak a tetőszerkezetét tették tönkre a lángok. Az állatokat sikerült kimenteni, viszont 30 tonna széna elégett, és összesen 80 ezer lejes kár keletkezett – áll a hivatalos jelentésben.

Gál Alajos gazda portáján, ahol a tűzeset történt, szomszédok, rokonok, munkatársak segédkeztek a romok eltakarításában. Az égett szag egy nap elteltével is rátelepedett a gazdaságra és környezetére. A leégett csűr – mely a környék egyik legnagyobbjának számított – üszkös fagerendáit az udvar egyik sarkába gyűjtötték össze a segítőkész emberek. Mint megtudtuk, egy balánbányai mészégető fogja majd felhasználni az elszenesedett rönköket. Azt a néhány szál gerendát, ami az alapoknál épen maradt, az újjáépítésnél fogják újra hasznosítani.

A gazda elmondása szerint, a kora délutáni zivatar közben egy nagy csattanást lehetett hallani majd kigyulladt a gazdasági épület, és alig több mint két óra alatt leégett minden, pedig a domokosi önkéntes tűzoltók öt perc alatt a helyszínen voltak, és a többiek is hamar megérkeztek. Jöttek lánglovagok Balánbányáról, Szenttamásról és Csíkszeredából.

A tulajdonos kárlajstroma szerint a közel ötven tonna széna mellett tönkrement nagyobb mennyiségű gabona és öt köbméter deszka is. Állítólag a közbirtokosság segíteni fog a károsultakon húsz köbméter fával – hangzott el a helyszínen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés