„Szeretem az életérzést, amit a színpad ad”

Mondhatni érdekesen alakult Puskás László pályaválasztása, hiszen bár a középiskolát matematika-informatika szakon végezte, majd egyetemi tanulmányait is informatika szakon kezdte el, ma mégis színészként tevékenykedik. „A középiskola után Marosvásárhelyen a Sapientia Egyetem informatika szakán kezdtem tanulni, de csak fél évet, mert rájöttem: nem nekem való, és hazamentem. Gyergyóremetén a községházán adatbázis-kezeléssel, irattározással foglalkoztam egy ideig, aztán több egyetem különböző szakára is jelentkeztem. Többek között beiratkoztam a színművészetire, és itt is maradtam, bár mai napig sem tudom, hogy miért, hiszen én soha egy verset nem szavaltam el. Összesen öt évet tanultam Marosvásárhelyen, ahol elvégeztem a mesterit is, majd a Csíki Játékszín társulatához csatlakoztam” – mutatkozik be a csíkszeredai önkormányzati színház ifjú színésze.

Puskás László kollégáival most a Szemenszedett igazság című darabot próbálja. Müller Péter bűnügyi komédiájában a közönség Hector Revalier, a bíró szerepében láthatja majd. „Napi két próbánk van: 10 órától 14 óráig, majd 18 órától 21 óráig. Így van ez szombaton és vasárnap is, a hétfőnk viszont, ha csak nem bemutató előtti héten vagyunk, szabad. Miután megvan a szereposztás, következik az olvasópróba, az elemzőpróba, aztán elkezdődik a próbafolyamat, jeleneteket, majd felvonásokat próbálunk rendezői segítséggel, rávezetéssel, esetenként utasításokkal. Eleinte még a szövegkönyvvel a kezünkben, aztán lassanként ezt is letesszük. Tulajdonképpen ezeken az úgynevezett részpróbákon tanuljuk magunk is a szöveget a súgónő segítségével. Ő hangosan mondja a szöveget, mi meg ismételjük, addig-addig, amíg megtanuljuk. Legjobb esetben a próbafolyamat közepén már nem kellene legyen egyáltalán szövegkönyv a kézben. Aztán a bemutatót megelőző egy héten már eleitől végéig vesszük a darabot, ekkor bejönnek a jelmezek, kész van a díszlet. Ilyenkor már minden és mindenki színpadképes kell legyen” – mutatja be a munka menetét.

Azt mondja, közvetlenül színpadra lépés előtt még izgul, aztán amint színre lép, az izgalom megszűnik. Persze a bemutató kivételt képez – jegyzi meg –, ekkor előadás közben is lehet izgulni, mégiscsak ez az első bemutatkozás egy darab keretében. De talán mindent fölülmúl, ha a társulat Gyergyóremetén vendégszerepel, hiszen mint mondja: „Remetén olyannyira izgulok, hogy a kollégáim már heccelnek”.

A szakma szépségét firtató kérdésemre határozottan válaszolja: szereti azt az érzést, amit a színpadra lépés nyújt. „Akkor kikapcsolok, és nem gondolok semmi másra, csak arra, ami ott van. Egyrészt elfelejtem azt a civil életet, amiben élek – nem mintha rossz lenne –, ugyanakkor egy másik világba kerülök, ami álomszerű. Egy olyan állapot, ami nem is tudom, még hol tapasztalható meg. Izgalmas.”

Nyilván ha a szakma szépségéről beszélgettünk, a nehézségek is szóba kerültek. „Nehéz a megélhetés, de a legnehezebb a családalapítás. Ha nem kap az ember egy megértő feleséget vagy férjet, egy olyan párt, aki teljes mértékben megérti e szakma velejáróját, nehéz a családalapítás. Megvan ennek a szakmának a szépsége is és a nehézsége is” – jegyzi meg. Úgy érzi – mondja –, jó döntésnek bizonyult a színészi szakma választás, hiszen jól érzi magát. „Eleinte a szüleim ellenezték a pályaválasztást, aztán mellém álltak és támogattak. Úgy érzem, megtaláltam azt az utat, ami vonz. Szeretem azt az életérzést, amit a színpad ad” – mondja csillogó szemekkel.