Angolul tanultak Csíkkarcfalván

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Learning Enterprises Alapítvány és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével négy amerikai önkéntes, Jackie Martine, Maggie Malloy, Neesha Tambe és Sarah Straubringer jött Karcfalvára, ahol többhetes tartózkodásuk alatt angol nyelvre tanították a helybéli érdeklődőket.

Szőcs Lóránt

2012. augusztus 01., 18:062012. augusztus 01., 18:06

2012. augusztus 01., 18:292012. augusztus 01., 18:29

Az órákat a Mártonffy György Általános Iskolában tartották, az önkéntesek tizenkét helyi családnál voltak elszállásolva (felváltva egy-egy hétig). Gábor János iskolaigazgató kifejtette lapunknak, hogy az iskola két pedagógusának, Bíró Katalinnak és Antal Etelkának köszönhető, hogy létrejöhetett a nyelvtábor, akik az év eleje óta vették fel a kapcsolatot az említett alapítvánnyal, és gyakorlatilag feláldozták a vakációjukat, hogy minden a legnagyobb rendben folyjon. Persze az önkéntesek is sokat áldoztak, hisz ahelyett, hogy zsebpénzüket értéktárgyakra vagy egyszerű kikapcsolódásra költötték volna, utazásra és a nyelvtáborra fordították. Az önkéntesek huszonéves egyetemisták. Habár egyikük sem a tanári pályára készül, mindannyian olyan tanulmányokat folytatnak, ami a társadalomhoz és emberi jogokhoz kapcsolódnak. „Sokkal szélesebb a látókörük mint nekünk” – emelte ki lapunknak Bíró Katalin.

Jó értelemben véve a vendégek felbolygatták a települést, a vakáció kellős közepén benépesedett az iskola, naponta több mint százan vettek részt a nyelvórákon – tudtuk meg Antal Etelka tanítótól. Gondoskodtak arról is, hogy a vendégek az ellátáson kívül szellemi értékeket is vigyenek haza a tarsolyukban. Meglátogatták az alsócsernátoni múzeumot, elvitték őket a helyi mesteremberekhez, a fazekas-, illetve a szövőműhelybe. Rövid időre lementek a Tusványosra is kikapcsolódni. Ottjártunkkor éppen Macalik Ernő gyógynövényes kertjét, házi „patikáját” tekintették meg, és biológus lánya ismertette a speciális növényeket. Lenyűgözte az önkénteseket a herbárium, és oregánó (szurokfű) fűszert kaptak a népi gyógyásztól ajándékba.

Amint Biró Katalin nyelvszakos tanárnőtől megtudtuk, egyáltalán nem a szokványos módszerekkel oktattak az amerikaiak. Nem leadás és számonkérés, hanem aktív kommunikáció és játékos tanulás zajlott. A csoportokat korosztályok szerint szervezték, a gyerekekkel délelőtt, a felnőttekkel pedig késő délután foglalkoztak. Minden csoportot két-két önkéntes tanított, kizárólag angol nyelven, az elején egy kicsit tolmácsolt a tanárnő, de a tanulók hamar belejöttek, napról napra látszott a haladás. Első látásra lazának tűnik a nyelvtábor, holott a háttérben kemény tudományos munka folyik, az önkéntesek nap mint nap beszámolnak a szervező alapítványnak. A tábor szerdán ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés