
Fotó: Both Ildikó
A háromszéki fiatalok is üdvözölték a magyar állampolgársági törvény kiterjesztését, és minden fiatalt arra biztatnak, éljenek ezzel a jogukkal. Ugyanakkor a három nemmel szavazót erős kritikákkal illették.
2010. május 26., 16:572010. május 26., 16:57
2010. június 03., 19:592010. június 03., 19:59
Fotó: Both Ildikó
Ha ezt a nagyapám megérhette volna – kezdte válaszát több háromszéki is, amikor arra kerestük a választ, igényleni fogják-e a magyar állampolgárságot. Ugyanakkor a fiatalok véleményére is kíváncsiak voltunk az Országgyűlés törvényt módosító javaslatával kapcsoaltban, amely biztosítja az elszakított területeken élő magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot egyéni kérelemre, szavazati jog nélkül.
Fotó: Both Ildikó
Ezzel bebizonyították azt, amit már eddig is tudtunk, közölte Nemes, vagyis azt, hogy tiltakoznak ellenünk minden formában. „A mai szavazás eredménye kárpótlása annak, ami hat évvel ezelőtt eufória lehetett volna” – fogalmazott az EMI elnöke. A szervezet ugyanakkor értékeli a törvénymódosítás gyorsaságát és a határozottságot is, hiszen az ígéretekhez híven a választások után meg is szavazták a törvényt.
Fotó: Both Ildikó
Természetesen ő is beadja állampolgársági igénylésének kérelmét, nem azért, hogy áttelepedjen, ott éljen vagy dolgozzon, hanem mert ez a jog megilleti őt – közölte Grüman. A háromszéki fiatalok elnöke úgy gondolja, jóvátették az évekkel ezelőtt okozott sérelmeket, és új fejezet kezdődött mával a magyarság életében.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.