„Rómába mennek” a harangok nagycsütörtökön

A nagypéntek és a nagyszombat a gyász napjai – ezeken a napokon nem szólalnak meg a harangok, az orgona és a csengők, vagy más hangszerek sem.

A „Rómába mennek a harangok” kifejezés az atya szerint egészen a középkorig vezethető vissza. Régi, népi válasz volt a gyerekek kérdésére: „Miért hallgatnak el a harangok?” A válasz játékos, de találó – ugyanis

Ez a kép pedig szép és bensőséges, segít a gyermekeknek is megérteni: a harangok nem tűnnek el, csak ők is csendben gyászolnak. „Ez a történet közelebb hozza a gyerekekhez és a felnőttekhez is azt, amit a liturgiában a csend fejez ki” – mutatott rá Tamás Barna.

Ezen a két napon tehát némaság van a katolikus templomokban.

– fogalmazott az atya, hozzátéve, hogy a templomok is csendesebbek ilyenkor, nincs zene, nincs harangzúgás – ezzel is kifejezve, hogy Jézus halálára emlékeznek a hívők. A plébános szerint a gyász egyik formája a csend, és a liturgiában is ezt élik át.

Aztán nagyszombat este, a húsvéti vigília során minden újra életre kel. A templom előtt tüzet szentelnek, meggyújtják a húsvéti gyertyát, és ezzel együtt lassan visszatér a fény és a hang is.

A húsvéti örömöt így a harangok hangja is jelzi. Tamás Barna szavaival élve, a harangok nem tűnnek el végleg – csak Rómába mennek egy kis időre, hogy húsvétkor annál hangosabban térjenek vissza, amikor világgá akarjuk kiáltani, hogy „nagyon nagy az örömünk, mert Krisztus feltámadt és nem a halálé az utolsó szó.”