
Fotó: Barabás Ákos
Teveitatás, fürjfalatok, dumcsizó szamár, rádöbbentő disznók, ünnepelt juh – ezek a hívó szavak még felfedezendő ismereteket rejtenek, de péntektől a majd’ száz Bethlen-lakótelepi elemista diák mindegyikről egy-egy szentírási történetet mesél majd, aranymondásokat idéz, megmutatja kézműves alkotásait, és eldalolja az idei vakációs bibliahéten tanult énekeket. Élményözönt nyújtó egyházközségi táborozáson jártunk Székelyudvarhelyen.
2018. június 19., 18:552018. június 19., 18:55
2018. június 19., 18:572018. június 19., 18:57
Már az első napon megdöntötte a tavalyi rekordot a részvétel – újságolta Bekő István Márton református lelkipásztor. Kedden, a gyülekezési időben a fiúk gólyalábakon jártak, mások mozgótekéztek, a kislányok a különleges fajátékokon egyensúlyt vagy együttműködést gyakoroltak. A templom környéke és a termek megteltek zsivajjal, gyermekkacajjal. Aztán elkezdődött az áhítat, majd a sok meglepetést tartogató foglalkozások sora.
Az öt állatos bibliai történet üzenetét élménypedagógiai elemekkel bontják ki, ezzel is erősítve a gyermekek keresztyén küldetéstudatát. Péntek délben a szülők is meggyőződhetnek arról, mi mindent tanultak csemetéik a bibliai értelmű küldetésről.
Fotó: Barabás Ákos
A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) 2018-as vakációs bibliahetének programját a dunántúli munkacsoport dolgozta ki. Az Állati küldetés cím sokféle értelmet takar. Az „állati” szlengként valami nagyon jót jelent. Az állati küldetés a gyermekek körében közkedvelt rajzfilm címe is. Ugyanakkor
a testvéri és felebaráti segítőkészséget, az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat, a szófogadásra való hajlandóságot, az Atyához való visszatérés lehetőségét szemlélteti, és a közös örömre mint az egyház lelki erejére irányítja a figyelmet. A bibliahét fő aranymondása: „Légy erős és bátor” (Józs 1, 9 a).
Fotó: Barabás Ákos
A Bethlen-lakótelepi református gyülekezet vallásórás gyermekei tizenkét felnőtt segítővel és ugyanennyi fiatallal bibliaheteznek. Az önkéntesek közössége is együtt hangolódik a napokra, előkészítik a lelki és fizikai kellékeket, majd segítenek a lebonyolításnál. Jelenlétük annak bizonysága is, hogy megtalálták küldetésüket az egyházközségben.
A gyermekeket már születésüktől kezdve az Istentől kapott küldetésre készítik fel – minden tér rendelkezésükre áll ahhoz, hogy otthon érezzék magukat a korszerű templomegyüttesben. Idén a kedvezőtlen időjárási körülmények esetére filmtermet is berendeztek számukra. Az ismeretszerzés mellett időt adnak nekik az összeszokásra, a játékra és az együttlét örömének megélésére is.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!