
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Az igazságügyi miniszter szerint Andrew és Tristan Tate „helyes magatartást tanúsítottak” azzal, hogy az igazságszolgáltatásnak engedelmeskedve visszatértek Romániába – írja az Agerpres hírügynökség.
2025. március 24., 18:052025. március 24., 18:05
Radu Marinescut egy hétfői sajtóeseményen arról kérdezték az újságírók, hogy az igazságszolgáltatás győzelmének tekinti-e a Romániában büntetőeljárás alatt lévő testvérek visszatérését.
A miniszter elmondta, hogy szerinte a két gyanúsított tisztában volt a kényszerintézkedésekkel járó előírások megsértésének következményeivel.
„Ha nem térnek vissza, szigorúbb kényszerintézkedést kockáztattak volna, és természetesen a szigorúbb intézkedés végrehajtását nemzetközi együttműködési mechanizmusokon keresztül. Ez nem történt meg, ami azt jelenti, hogy
– magyarázta, hozzátéve, hogy az ártatlanság vélelme a Tate testvéreket is megilleti.
Radu Marinescu elmondta azt is, hogy az amerikai hatóságok nem érdeklődtek a Tate testvérek jogi helyzetéről.
A hatósági felügyelet alatt lévő Andrew és Tristan Tate hétfőn jelentkeztek a voluntari-i rendőrségen.
Andrew Tate a sajtónak elmondta, hogy még néhány hétig Romániában marad, de bármikor távozhat, ha eleget tesz a törvény előtti kötelezettségeinek.
Ha a rendőrség hív, én jelentkezem. Ha nem hívnak, élem az életemet” – jelentette ki.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!