Amikor a természetjárók és az állattartók ugyanazokon a területeken „osztoznak”

Megoldásért kiáltó probléma

A probléma valós, és olyannyira foglalkoztatja az embereket, hogy a két „tábor” tagjai rendszeresen egymásnak feszülnek: érdekellentéteiket leggyakrabban a közösségi média kommentszekcióiban ütköztetik.

hiszen a legtöbb esetben nem támadni akarnak a kutyák sem, ezt az ember provokálja ki belőlük az ilyen viselkedéssel.

A természetjárókat képviselő egyesületvezetők szerint azonban

A témafelvetés nem tűnt hiábavalónak, hiszen ez esetben a nézetkülönbségek higgadt megvitatása közös gondolkodást eredményezett, amelynek hatására olyan lehetséges megoldásötletek merültek fel a jelenlévőkben, mint a Hargita megyei állandó helyszínnel rendelkező esztenák feltérképezése. Így a túrázók abból

Emellett szó esett arról is, hogy szintén egyfajta megoldás lehetne, ha a túraösvények közelében található esztenák tulajdonosai kifüggesztenék elérhetőségeiket, így a túrázók szólhatnának nekik, ha esztenájuk közelébe vezet az útjuk, hogy áthaladásuk idejére az állattartók, pásztorok befogják a kutyákat.

Nem valók itteni nyájőrzésre a keletről származó kutyák

A beszélgetés során joggal tevődött fel a kérdés a természetjárók részéről, hogy miért van az, hogy egyes kutyákat nagyon jól és könnyen lehet irányítani, visszahívni, amennyiben a túrázókra támadnak, míg néhány esetben mintha nem lenne ráhatása a pásztornak az ebekre.

„A régi pásztorkutyák nem voltak ilyen kemények, de nagyon fontos volt, hogy az ember velük legyen, biztosítsa nekik a hátteret, és akkor tudtak dolgozni. Akkor még voltak erre megfelelő pásztorok, hiszen voltak generációk, ahol családról családra adódott át a hagyománya ennek a szakmának: a fiúk betanultak az apjuk mellett és átvették egymástól a tudást, a kutyákat; érezték őket, és érezték a vadakat, a nyájat és a természetet, hiszen ebben nőttek fel, ebben élték az életüket. Nekik nem kellett olyan kemény kutya” – mutatott rá a mára megváltozott, egykori körülményekre.

A szakember elmagyarázta, hogy aztán amikor a Közel-Keletről lassan elkezdtek beáramlani nagyon kemény kutyafajták, az emberek rájöttek, hogy azok miatt

Ez a keménység véleménye szerint egyrészt jól jön, de igazából mégsem, mert nagyon tájidegen. „Itt mi túl közel vagyunk egymáshoz, túl civilizáltak vagyunk. Aki járt Törökországban, járt Közép-Ázsiában, az tudja, hogy ott irdatlan terek vannak, őrületes, beláthatatlan helyeken folyik a pásztorkodás, ott ez működik. Nálunk, ahol egymástól minimális távolságra működnek a gazdaságok, ezt nem lehet így” – emelte ki az okokat.

Mint kiderült, ezek a nálunk nem őshonos ebek meglehetősen öntörvényűek és veszélyesek tudnak lenni, ez is nagy problémának számít ezen a szinten, amikor a természetjárók és az állattartók ugyanazokon a területeken „osztoznak”. A szakember óvva int mindenkit a mi térségünkben az ilyen ebek juhászkutyaként való tartásától.

Fontos a „falka” megválogatása

Ennek kapcsán arról is szó esett, hogy a juhászoknak nagyon fontos lenne szem előtt tartaniuk az ebek megválogatásánál, hogy lehetőleg olyan kutyákat válasszanak ki, amelyek szeretik az ember közelségét, és nem veszélyesek az emberekre – ettől függetlenül azonban maradéktalanul elvégzik a feladatukat, hiszen ilyen is van. Fontos lenne ugyanakkor az emberre támadó ebek napközbeni elzárása is az esetleges szerencsétlenségek, sérülések, támadások elkerülése érdekében.

Valami elindult

A probléma tehát nagyon sokrétű, amelyre egy háromórás beszélgetés nem tudott megoldást kínálni – ezt azonban a jelenlévők nem is várták el. Az mindenesetre pozitív, hogy valami elindult, a felek képesek voltak meghallgatni egymást és együtt ötletelni.

Nagyon sokakat érintő témáról lévén szó, sokan is vannak, akik kíváncsian várják a fejleményeket és eredményeket, hiszen az esemény alatt többször is elhangzó, „média-hiszterizálásnak” nevezett juhászkutya-támadások mellett erről is szívesen beszámol(na) a média.