
Számos dolog terítékre került a több mint háromórás beszélgetésen
Fotó: Csató Andrea
A térségünkben egyre kiélezettebbé váló juhászkutya-problémára próbáltak megoldást keresni az állattartó gazdák, a juhászkutya-tulajdonosok és a természetjáró turisták képviselői, akik szombaton Szentegyházán ültek egy asztal köré.
2024. december 28., 18:092024. december 28., 18:09
Székelyföld-szerte egyre kiélezettebbnek tűnik az a feszültség, amely az állattartó gazdák és juhászkutya-tulajdonosok, valamint a túrázók, természetjárók és biciklisek között feszül már évek óta. A természetjárók ugyanis manapság nem csupán a medve miatt nem mernek olyan szabadtéri tevékenységeket űzni, mint a túrázás vagy a terepbiciklizés, hanem azért sem, mert
A probléma valós, és olyannyira foglalkoztatja az embereket, hogy a két „tábor” tagjai rendszeresen egymásnak feszülnek: érdekellentéteiket leggyakrabban a közösségi média kommentszekcióiban ütköztetik.
Bertóti Zsolt
Fotó: Csató Andrea
Ebből kiindulva tartottak Szentegyházán egy kerekasztal-beszélgetést, amelynek során mindkét terület képviselői képviseltették magukat, azzal a szándékkal, hogy elindítanak egy kommunikációt, amelynek hosszútávú eredményeként esetleg sikerülhet olyan megoldásokat találni, amelyek mind a természetjáróknak, mind pedig a juhászkutya-tulajdonosoknak kedvezők lehetnek.
Ennek megfelelően Simon Szilárd, a Szekler Teker Egyesület elnöke, Parajdi Lehel, az Erdélyi Kárpát-Egyesület részéről, Ilyés Loránd, a székelyudvarhelyi Feel Good Sportklub alapító elnöke, Márton Ernő idegenvezető és Bertóti Zsolt hegyimentő a természetjárók álláspontját ismertette a problémával kapcsolatosan; Bartha László kinológus pedig szakértői szemmel vizsgálta a fennálló helyzetet.
Ilyés Loránd, Parajdi Lehel, Simon Szilárd és Márton Ernő
Fotó: Csató Andrea
Az állattartó gazdák képviseletében Sebestyén Márton juhász, állattenyésztő, Cséki Péter juhász, állattenyésztő mérnök, Németh László juhász, Nyulas Imre állattenyésztő, tanyás gazda, valamint Rancz Előd juhász, az esemény szervezője osztotta meg gondolatait.
A hosszas és tartalmas beszélgetés alkalmával a résztvevőkben valóban meg volt a nyitottság, amelynek eredményeként olyan témák kerültek terítékre, mint a turisták és pásztorok közötti kommunikáció fontossága, és az annak hiányából fakadó problémák.
Rancz Előd, Cséki Péter, Sebestyén Márton, Németh László, Nyulas Imre
Fotó: Csató Andrea
Mint kiderült, a turisták részéről a legnagyobb probléma a védekező fellépés, amelynek során az útjukba kerülő pásztorkutyákat riasztó permettel fújják le, netán megdobálják, vagy valamilyen más módon bántják őket. Az állattartók szerint ilyen helyzetben
hiszen a legtöbb esetben nem támadni akarnak a kutyák sem, ezt az ember provokálja ki belőlük az ilyen viselkedéssel.
A természetjárókat képviselő egyesületvezetők szerint azonban
A témafelvetés nem tűnt hiábavalónak, hiszen ez esetben a nézetkülönbségek higgadt megvitatása közös gondolkodást eredményezett, amelynek hatására olyan lehetséges megoldásötletek merültek fel a jelenlévőkben, mint a Hargita megyei állandó helyszínnel rendelkező esztenák feltérképezése. Így a túrázók abból
Emellett szó esett arról is, hogy szintén egyfajta megoldás lehetne, ha a túraösvények közelében található esztenák tulajdonosai kifüggesztenék elérhetőségeiket, így a túrázók szólhatnának nekik, ha esztenájuk közelébe vezet az útjuk, hogy áthaladásuk idejére az állattartók, pásztorok befogják a kutyákat.
A beszélgetés során joggal tevődött fel a kérdés a természetjárók részéről, hogy miért van az, hogy egyes kutyákat nagyon jól és könnyen lehet irányítani, visszahívni, amennyiben a túrázókra támadnak, míg néhány esetben mintha nem lenne ráhatása a pásztornak az ebekre.
Bartha László kinológus
Fotó: Csató Andrea
Bartha László kinológus, kutyaszakértő kimerítő választ adott a kérdésre, érintve egy nagyon érdekes pontot is. Elmondása szerint a pásztorkutya-állomány igencsak átalakult az elmúlt időszakban, ugyanis
„A régi pásztorkutyák nem voltak ilyen kemények, de nagyon fontos volt, hogy az ember velük legyen, biztosítsa nekik a hátteret, és akkor tudtak dolgozni. Akkor még voltak erre megfelelő pásztorok, hiszen voltak generációk, ahol családról családra adódott át a hagyománya ennek a szakmának: a fiúk betanultak az apjuk mellett és átvették egymástól a tudást, a kutyákat; érezték őket, és érezték a vadakat, a nyájat és a természetet, hiszen ebben nőttek fel, ebben élték az életüket. Nekik nem kellett olyan kemény kutya” – mutatott rá a mára megváltozott, egykori körülményekre.
A szakember elmagyarázta, hogy aztán amikor a Közel-Keletről lassan elkezdtek beáramlani nagyon kemény kutyafajták, az emberek rájöttek, hogy azok miatt
Ez a keménység véleménye szerint egyrészt jól jön, de igazából mégsem, mert nagyon tájidegen. „Itt mi túl közel vagyunk egymáshoz, túl civilizáltak vagyunk. Aki járt Törökországban, járt Közép-Ázsiában, az tudja, hogy ott irdatlan terek vannak, őrületes, beláthatatlan helyeken folyik a pásztorkodás, ott ez működik. Nálunk, ahol egymástól minimális távolságra működnek a gazdaságok, ezt nem lehet így” – emelte ki az okokat.
Mint kiderült, ezek a nálunk nem őshonos ebek meglehetősen öntörvényűek és veszélyesek tudnak lenni, ez is nagy problémának számít ezen a szinten, amikor a természetjárók és az állattartók ugyanazokon a területeken „osztoznak”. A szakember óvva int mindenkit a mi térségünkben az ilyen ebek juhászkutyaként való tartásától.
Ennek kapcsán arról is szó esett, hogy a juhászoknak nagyon fontos lenne szem előtt tartaniuk az ebek megválogatásánál, hogy lehetőleg olyan kutyákat válasszanak ki, amelyek szeretik az ember közelségét, és nem veszélyesek az emberekre – ettől függetlenül azonban maradéktalanul elvégzik a feladatukat, hiszen ilyen is van. Fontos lenne ugyanakkor az emberre támadó ebek napközbeni elzárása is az esetleges szerencsétlenségek, sérülések, támadások elkerülése érdekében.
A probléma tehát nagyon sokrétű, amelyre egy háromórás beszélgetés nem tudott megoldást kínálni – ezt azonban a jelenlévők nem is várták el. Az mindenesetre pozitív, hogy valami elindult, a felek képesek voltak meghallgatni egymást és együtt ötletelni.
Nagyon sokakat érintő témáról lévén szó, sokan is vannak, akik kíváncsian várják a fejleményeket és eredményeket, hiszen az esemény alatt többször is elhangzó, „média-hiszterizálásnak” nevezett juhászkutya-támadások mellett erről is szívesen beszámol(na) a média.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
2 hozzászólás