Hirdetés
Hirdetés

Adventkor már elektromos buszokkal közlekedhetnek a sepsiszentgyörgyiek

Az első megérkezett buszok egyike •  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Az első megérkezett buszok egyike

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Három elektromos autóbusz már meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre abból a tizenkettőből, amelyekkel a tervek szerint megreformálják a háromszéki megyeszékhely tömegközlekedését. Hét autóbuszt decembertől már el is indítanak.

Farkas Orsolya

2023. október 19., 13:222023. október 19., 13:22

„Az egyetlen olyan segítség, amelyet közpolitikailag az önkormányzat meg tud oldani, az az, hogy civilizált, kiszámítható tömegközlekedést szervez a városban. Most ezt tesszük” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester. Ennek érdekében további kilenc jármű fog megérkezni decemberig, így

összesen tizenkét, a fenntartható mobilitási terv részeként vásárolt lengyelországi busz áll majd az utasok rendelkezésére.

Decemberben egyelőre ebből csak hetet terveznek forgalomba állítani.

A töltőállomások •  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor Galéria

A töltőállomások

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Az elöljáró kifejtette, új útvonalakat és megállókat fognak létrehozni, amelyeket okos kijelzőkkel szerelnek fel, ezzel együtt

a jegyváltási rendszer is korszerűbbé válik.

A töltőállomások már megérkeztek, üzembe helyezésükig Szépmezőn tárolják, a buszokkal együtt. A munkálatok teljes körű befejezését jövő tavaszra tervezik.

Hirdetés

A polgármester felhívta a figyelmet a forgalmi dugók egyre növekvő problémájára, és arra kéri a lakosságot,

adjanak egy esélyt a tömegközlekedésnek, hiszen csak így csökkenhet az utakon való torlódás mértéke.

Elmondása szerint az elmúlt 23 évben több mint tízezer személyautót jegyeztek be a városban, és ehhez még hozzájön az egyéb kategóriákba tartozó gépjárművek száma. Bár az előző két évben sikerült csökkenteni a növekedést a roncsautóprogramnak köszönhetően, 2023-ban ismét növekedésnek indultak számok.

•  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor Galéria

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

„A döntés végső soron a sepsiszentgyörgyi polgároké lesz: azt akarják-e, hogy ennek a sornak a végén egy üres autóbusz álljon, vagy azt, hogy az autóbusz legyen az első.

Idézet
Mindenki maga eldöntheti, hogy mivel akar utazni, viszont ha nem vesszük igénybe a közszállítást, helyette egyszerre ülünk be az autóba, akkor dugó lesz. Ez ennyire egyszerű”

– húzta alá Antal Árpád. Ugyanakkor igyekezett eloszlatni a lakosok kételyeit: a buszok miatt nem lesz nagyobb a villanyszámlájuk, és nem is kell tűzvédelmi öltözet az utazáshoz, ugyanis „nem gyulladnak ki olyan könnyen attól, hogy elektromos áram működteti a járműveket”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés