
A helyi fesztiválokat részesítik előnybe a kézdivásárhelyi fiatalok. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Lezárult a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) ifjúsági konzultációja, amely során több mint hatszáz Kézdivásárhelyen, Kézdiszéken élő, vagy a térséghez szorosan kötődő fiatalt kérdeztek az életterükről, családalapítási terveikről, szabadidős- és információszerzési szokásaikról, közélethez való viszonyukról, oktatásukról, az esetleges elvándorlással és a munkavállalással kapcsolatos terveikről.
2020. december 17., 19:302020. december 17., 19:30
A kutatás hat fejezetet foglal magába, hosszú idő után alaposabb, pontosabb képet kaphatunk azokról a fiatalokról, akik szorosan kötődnek Kézdivásárhelyhez, emelte ki Szöllősi Tamás, a KVISZ elnöke. A felmérésben résztvevők több mint fele, 55 százaléka Kézdivásárhelyen él, ám a kézdiszéki falvakban lakók is sok időt töltenek a városban, ott tanulnak, dolgoznak, vagy szórakoznak.
Az első értékelésekből az derül ki, hogy a fiatalok kiemelten fontosnak tartják a házasságot, a gyerekvállalást, 92 százalék nyilatkozott pozitívan a gyerekvállalásról, többségüknek már van vagy szeretnének gyereket. A szabadidejüket barátaikkal töltik, sportolnak, olvasnak. A helyi fesztiválokat részesítik előnyben, mint például Őszi Sokadalom, Tusványos, Sic Feszt, Vibe Fesztivál, ezek mellett a legnagyobb hazai és magyarországi fesztiválokra járnak. A többség a Facebook és az Instagram közösségi oldalt használja. A fiatalok 85 százaléka kapcsolódott már valamilyen szervezet tevékenységéhez, többségük a románon kívül is beszél egy idegen nyelvet, a háromnegyedük elégedett a tanulási lehetőségeivel, és 82 százalékuk szeretne továbbtanulni.
A kutatást átfogó eredményeit várhatóan január végén mutatják be a kezdeményezők. Az eredmények alapján készítik el Kézdivásárhely Ifjúsági Stratégiáját, amely szerves része lesz a Városfejlesztési Stratégiának.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!