Inkább elköltöztetik az iskolát, csakhogy a gyerekek ne legyenek veszélyben

Félreeső, csendes és füstmentes helyre, a sportcsarnok és a játszótér mellé készül átköltöztetni az elemi iskolát az ákosfalvi önkormányzat. Az új épületre a fejlesztési minisztérium 5,3 millió lejt hagyott jóvá, amiből hármat már el is különített. Hamarosan el lehet kezdeni az építkezést.

Tej-kifli program Hargita megyében: ugyanazok a termékek, de legalább idejében

Hosszú évek óta az idei volt az első olyan tanévkezdés, amikor a Hargita megyei gyerekek már az első oktatási napon kaptak tízórait a tej-kifli programban. A jó hír mellett azonban van aggasztó is: a legtöbb helyre idén is az elmúlt években többször megbírságolt tordai cég szállít péktermékeket.

Tej-kifli program Hargita megyében: ugyanazok a termékek, de legalább idejében
2017. szeptember 14., csütörtök

Sok az utas, kevés a vagon – zsúfoltság van a vonatjáratokon

Visszatért a zsúfoltság a Csíkszeredán áthaladó Regio besorolású vonatokra – a tanévkezdéssel megnőtt az utaslétszám, a vagonok száma viszont kevéssel nőtt.

Sok az utas, kevés a vagon – zsúfoltság van a vonatjáratokon
2017. szeptember 13., szerda

Előadásokban gazdag új évadra készülnek a Figuránál

Nem fognak unatkozni az elkövetkező időszakban a gyergyói színházkedvelők, az új évadban ugyanis gazdag kínálattal várja közönségét a Figura Stúdió Színház. Új és műsoron tartott előadások szerepelnek programjukon, amit vendégszínházak bemutatóival színesítenek.

Előadásokban gazdag új évadra készülnek a Figuránál
2017. szeptember 13., szerda

Bezárják az oltszemi gyerekelhelyező központot

Országos stratégia az intézményes rendszer felszámolása, a gyerekeket megpróbálják visszaintegrálni a családjainkba, ha ez nem lehetséges hivatásos nevelőszülőknél, vagy családi típusú házakban helyezik el őket – tájékoztatott szerdán Vass Mária.

Bezárják az oltszemi gyerekelhelyező központot
2017. szeptember 13., szerda

A diákok jogaiért állnak ki

A diákok jogaiért száll síkra a Kovászna megyei középiskolások szövetsége, a KovaKő.

A diákok jogaiért állnak ki
A diákok jogaiért állnak ki
2017. szeptember 13., szerda

A diákok jogaiért állnak ki

2017. szeptember 13., szerda

Székelyudvarhelyi zászlóper: Gálfi megbírságoltatná Tanasă feljelentő egyesületét

Ítélet születhet jövő héten a székelyudvarhelyi zászlóperben. Az ügy szerdai tárgyalásán Gálfi Árpád polgármester kifejtette álláspontját, mely szerint jogosan van kitűzve a hivatal bejárata fölött és az ülésteremben a székely zászló, illetve a város lobogója.

Székelyudvarhelyi zászlóper: Gálfi megbírságoltatná Tanasă feljelentő egyesületét
2017. szeptember 13., szerda

Új parkolóhelyeket alakítanak ki Csíkszeredában

A játszótér területéből „vettek el”, hogy parkolónak biztosítsanak helyet a csíkszeredai Tudor lakótelep egyik lakóövezetében. Cserébe a csíkszeredai önkormányzat új játékelemeket és pingpong asztalt szerel fel, illetve felújítják a közvilágítást is.

Új parkolóhelyeket alakítanak ki Csíkszeredában
2017. szeptember 13., szerda

A háromszéki érdeklődők előtt is megnyílik az Ezüst Akadémia

Csíkszereda és Kézdivásárhely után a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara Sepsiszentgyörgyön is elindítja ebben a tanévben az Ezüst Akadémia Oktatási Programját 50 év fölöttiek számára.

A háromszéki érdeklődők előtt is megnyílik az Ezüst Akadémia
2017. szeptember 13., szerda

Halmozottan sérült fiatalok táboroznak Székelyvarságon

Sporttevékenységekkel, kézműves-foglalkozásokkal, mesével telik a napjuk. Pénteken zárul a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány ötnapos nyári tábora Székelyvarságon.

Halmozottan sérült fiatalok táboroznak Székelyvarságon
2017. szeptember 13., szerda

Munkát, kapcsolatrendszert és szakmai tudást nyújtanak az inkubátorház lakóinak

Bizniszreggelire hívott a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház: a térségünkben még újdonságnak számító rendezvény célja az udvarhelyszéki vállalkozók szakmai tudásának fejlesztése és az együttműködés megerősítése.

Munkát, kapcsolatrendszert és szakmai tudást nyújtanak az inkubátorház lakóinak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2017. szeptember 13., szerda

Ha nem lesz óvás, a marosszéki iskolások is megkaphatják az adalékanyagoktól mentes kiflit

Hamarosan a Maros megyei gyerekek padjára kerülhet az állam által támogatott tízórai: pénteken írnák alá a szerződést az óvodai és iskolai pékárut forgalmazó nyertessel – ha nem lesz óvás. A tejet beszállító céggel már megkötötték a megállapodást.

Ha nem lesz óvás, a marosszéki iskolások is megkaphatják az adalékanyagoktól mentes kiflit
2017. szeptember 13., szerda

A Szent Kereszt felmagasztalását ünneplik

Csíkszeredában és Gyimesbükkben is búcsús szentmisét tartanak csütörtökön, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén.

A Szent Kereszt felmagasztalását ünneplik
A Szent Kereszt felmagasztalását ünneplik
2017. szeptember 13., szerda

A Szent Kereszt felmagasztalását ünneplik

2017. szeptember 13., szerda

A hajléktalanok miatt felgyűlt a szemét a félbemaradt tömbháznál – eltakarították

Felhalmozódott szemét lepte el és ürülékbűz terjengett egy ideig a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában félbehagyott Iris tömbház hátsó felében, a tömbház földszintjére ugyanis hajléktalanok költöztek, mindenféle limlomot gyűjtve maguk köré.

A hajléktalanok miatt felgyűlt a szemét a félbemaradt tömbháznál – eltakarították
2017. szeptember 13., szerda

Gyimesi és felcsíki táncokkal készül az új évadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

A Hegyen innen-hegyen túl című, felújított műsorával indítja évadát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, ugyanakkor korábbi előadásaikat is szeretnék műsorra tűzni az évad során.

Gyimesi és felcsíki táncokkal készül az új évadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2017. szeptember 13., szerda

Újraszervezik a gyergyószentmiklósi földosztó bizottságot

A gyergyószentmiklósi földosztó bizottság újjászervezése miatt szeptemberben általános gyűlésre, képviselők megszavazására hívja az önkormányzat a külterülettel rendelkező földtulajdonosokat.

Újraszervezik a gyergyószentmiklósi földosztó bizottságot
2017. szeptember 13., szerda

Bognyeső- és gazdanapra készülnek Gyergyócsomafalván

Már most félre tehetik az adománynak szánt terményt, tartós élelmiszert azok, akik szeptember 30-án, a Gyergyócsomafalvi Bognyeső- és Gazdanapon a Páli Szent Vince napköziotthon részére felajánlanák.

Bognyeső- és gazdanapra készülnek Gyergyócsomafalván
2017. szeptember 13., szerda

Mozgósítással készülnek az alkotmánymódosító népszavazásra

Kampányt indít a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpásztorációs Központja, amelynek célja, hogy arra biztassa a lakosságot, álljanak ki a házasság szentségére épülő keresztény család mellett.

Mozgósítással készülnek az alkotmánymódosító népszavazásra

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye