A harminc Celsius-fok körüli hétvégi hőmérséklet elől jégcsarnokba is menekülhetnek azok, akik hűsölésre vágynak, de utcai ételek fesztiváljára, rockkoncertekre, szilvás ínyencségek mustrájára is ki lehet látogatni. Hétvégi programajánló.
Péntekig összesen 9233 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, 129 esettel többet, mint az elmúlt héten – tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Második emeleti tömbházlakásban égett bent egy mozgáskorlátozott férfi Csíkszentsimon Gosztát nevű falurészén. A tömbházlakás teljesen kiégett, a férfit nem sikerült megmenteni. A vizsgálatok szerint valószínűleg elaludt az égő cigarettával a kezében.
Több mint nyolcszáz köbméternyi faanyagot elkoboztak és közel 100 ezer lejnyi bírságot róttak ki a Hargita megyei rendőrök kétnapos, átfogó ellenőrző akciójuk során azokra, akik nem tartották be a fűrészáru szállítására és feldolgozására vonatkozó jogszabályokat.
A tervek szerint az udvarhelyszéki Siklódtól Csíksomlyóig tartana az a száz kilométeres zarándokút, melyen a pünkösdi búcsúba tartó híveknek lehetőségük lenne gyalogosan, biciklivel vagy lóval megtenni az utolsó kilométereket.
Majdnem egy kilogrammosra nőtt krumpli is akad egy székelyudvarhelyi olvasónk, Ferencz Albert idei pityókatermésében.
Hat gyerek és négy anyuka lakja jelenleg az Ora International segélyszervezet által fenntartott gyergyószentmiklósi anyaotthont. Nagy volt az öröm a minap: két kocsi tűzifa érkezett, a gyerekek tejport, játékokat és tanfelszereléseket is kaptak.
Meghosszabbították a mezőgazdasági életjáradékos könyvecskék láttamozási határidejét, így szeptember 29-éig még fogadják az életjáradékra jogosultakat a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen (APIA).
A gyergyószentmiklósi önkormányzat közleménye szerint szeptember 18-ától lehet letenni az igényléseket a szociális (óvódás) értékjegyekre a 2017/2018-as tanévre.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezérigazgatója, Adrian Pintea bejelentette: az EU szabályzásának megfelelően október 16-án megkezdik a 2017-es évre igényelt mezőgazdasági támogatások kifizetését.
Az utcai étkezés egyre népszerűbb szokásába kóstolhatnak bele a hétvégén a marosvásárhelyiek a City Food Karaván elnevezésű kétnapos rendezvény során.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Kemény pénzbírságra számíthatnak azok az udvarhelyiek, akik egyénileg, a korábbi években gyakran alkalmazott gyakorlat szerint engedély nélkül szigeteltetnék tömbházlakásuk külső falait. Egy helyi édesanya megpróbálta kijárni az egyéni hőszigetelés törvényes útját, ám úgy néz ki, ilyen nincs.
Szeptember közepétől az Urbana Rt. távhőszolgáltató vállalat munkatársai ellenőrzik Székelyudvarhely lépcsőházaiban a hőmodulokat. Ahol javítások miatt le volt engedve a rendszer, feltöltik.
Péntektől literenként 0,16 lejjel nő az üzemanyagra kirótt jövedéki adó. Az illeték mindhárom típusú üzemanyag – az ólmos és ólommentes benzin, valamint a gázolaj – esetében nőtt. Október elsején ismét emelkedni fog az üzemanyagra kirótt jövedéki adó aránya.
A következő napokban fokozatosan emelkedik a levegő hőmérséklete, így a hét végén nyárias melegre számíthatunk Székelyudvarhely térségében – közölte Pethő-Dévay Ildikó, a marosvásárhelyi területi meteorológiai központ ügyeletese.
Két temesvári rendőr kórházba került csütörtök este, miután egy asszony elütötte autójukat Temesvár Mosnica (Moşniţa) felöli kijáratánál – írja az Agerpres hírügynökség.
Kórházba került egy személygépjármű sofőrje péntek reggel Marosvásárhelyen, miután nem adott elsőbbséget a város egyik legnagyobb kereszteződésében egy bevetésre siető tűzoltókocsinak, és összeütköztek.
Még idén ősszel elkezdődhet egy új Olt-híd építése Újtusnádon, mivel a jelenlegi híd balesetveszélyes, és megjavítani sem lehet. Az építkezés ideje alatt a régi hídon halad át majd a forgalom, ezt csak az új építmény elkészülte után bontják le.