Hargita megyében a születés körüli időszakban a legmagasabb a csecsemőhalandóság aránya

Az országos átlagnál alacsonyabb, de az európai uniós középértéknél magasabb a csecsemő-, illetve gyerekkori elhalálozás aránya Hargita megyében – derül ki a megyei népegészségügyi igazgatóság által készített legfrissebb elemzésből.

Készülnek a szilveszteri kabaréra

Azt már megszoktuk, hogy ilyenkor év végén a Hahota színtársulat új kabaréelődással örvendezteti meg a marosvásárhelyi – és nem csak – közönséget. Azt már nem annyira, hogy egyszerre két új emberrel is bővül a társulat létszáma.

Készülnek a szilveszteri kabaréra
Készülnek a szilveszteri kabaréra
2017. december 18., hétfő

Készülnek a szilveszteri kabaréra

2017. december 18., hétfő

Nem csak a pénzről szólnak az adventi vásárok

Marosvásárhelyen a főtéren felállított karácsonyfa körül és a Vársétányon van még a héten karácsonyi vásár. Az érdeklődők kézműves termékeket, élelmiszereket, italokat, kozmetikumokat, mézet, süteményt, karácsonyfa- és lakásdíszeket vásárolhatnak.

Nem csak a pénzről szólnak az adventi vásárok
2017. december 18., hétfő

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csicsói kerékpáros

Fényvisszaverő mellény nélkül közlekedő kerékpárost ütött el egy autó vasárnap délután Csíkmadaras bejáratánál. A biciklis belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe az elgázolt csicsói kerékpáros
2017. december 18., hétfő

Kedvezően alakult a levegő minősége Csíkszeredában

Csíkszereda levegőjében a szállópor koncentrációja a múlt heti ködös napok ellenére sem lépte túl a megengedett határértékeket. Míg tavaly már novemberben is volt olyan nap, amikor rossz volt a levegő minősége, az idei év végén tisztább a levegő a megyeszékhelyen.

Kedvezően alakult a levegő minősége Csíkszeredában
2017. december 18., hétfő

Ezúttal sem vallottak a csíkszeredai elöljárók ellen a tanúk

Újabb két tanút hallgattak meg a Maros Megyei Törvényszéken Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos csíkszeredai polgármester, illetve alpolgármester büntetőperében pénteken.

Ezúttal sem vallottak a csíkszeredai elöljárók ellen a tanúk
2017. december 18., hétfő

A szaktárca helyett a megyei tanács adja a kórháznak szánt pénzt

Noha novemberben 2,6 millió lejes finanszírozásról biztosította a minisztérium a csíkszeredai kórházat, korántsem biztos, hogy a kórház rendelkezhet a támogatás felett. A szaktárca korábbi dátumot jelölt ki a pénz elköltésének határidejeként.

A szaktárca helyett a megyei tanács adja a kórháznak szánt pénzt
2017. december 18., hétfő

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?

Egyre gyakoribb beszédtéma, hogy érdemes-e, szabad-e vágott fát díszíteni karácsonyra, és ha igen, melyik a legjobb, legszebb, legtartósabb, legdivatosabb. Összegyűjtöttük a különböző fenyőfélék tulajdonságait.

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?
Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?
2017. december 18., hétfő

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?

2017. december 17., vasárnap

Feladata egy mangalica leölésével kezdődött...

... majd a csapattagokkal közösen egy fateknőbe emelték az állatot, ahol fenyőfaszurokkal szórták meg, illetve leforrázták, hogy tövestől kitéphessék belőle a szőröket. Ezután a szalmával történő perzselés következett, majd a sertés feldarabolása. Böllérnapot tartottak Szentegyházán.

Feladata egy mangalica leölésével kezdődött...
2017. december 17., vasárnap

Idén igazán nagyot dobtak a floorballosok akcióján

Összesen 5786 lej gyűlt össze az Areopolis Floorball Sportegyesület idei, sorban a negyedik Nagy Dobás című jótékonysági akcióján.

Idén igazán nagyot dobtak a floorballosok akcióján
2017. december 17., vasárnap

Hátrányos helyzetű gyerekeknek gyűjtenek Csíkban

Csíkszereda és környékén élő hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez gyűjtést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán tevékenykedő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium. A szervezők felhívása szerint, elsődleges céljuk a tartós élelmiszerek gyűjtése.

Hátrányos helyzetű gyerekeknek gyűjtenek Csíkban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot
Megnyitás

Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot

Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.

2017. december 17., vasárnap

Tanítás az erdőről: csak a lábnyomaidat vidd el, és az emlékeidet hozd el

Erdőkultúra, erdőpedagógia címmel tartottak térségi szakmai fórumot pénteken a csíkszeredai megyeháza márványtermében a Csíki Magánjavak, valamint Hargita Megye Tanácsa szervezésében.

Tanítás az erdőről: csak a lábnyomaidat vidd el, és az emlékeidet hozd el
2017. december 17., vasárnap

Nem székely, mégis szinte minden falugyűlésen fel lehet hozni a nevét – Csíkrákoson sem tudták megkerülni

Évet összegzett a csíkrákosi önkormányzat vasárnap délben. A göröcsfalvi kultúrotthonban tartott beszámolóra sok helybéli volt kíváncsi. Kiderült, mit kaptak idén, és mire számíthatnak jövőben.

Nem székely, mégis szinte minden falugyűlésen fel lehet hozni a nevét – Csíkrákoson sem tudták megkerülni
2017. december 17., vasárnap

Visszaállítanák a magyar címeres emlékművet

A sepsiszentgyörgyi 1848–1949-es, úgynevezett oroszlános emlékmű eredeti állapotában való helyreállítását szorgalmazza József Álmos helytörténész, önkormányzati képviselő.

Visszaállítanák a magyar címeres emlékművet
2017. december 17., vasárnap

Áthelyezték a várostáblát Sepsiszentgyörgyön

A Csíkszereda felé vezető úton lévő, Sepsiszentgyörgy határát jelző várostáblát a Sepsi Aréna utáni szakaszra helyezték. Az önkormányzat elindította a procedúrát, hogy az országút ezen szakasza is a város kezelésébe kerüljön.

Áthelyezték a várostáblát Sepsiszentgyörgyön
2017. december 17., vasárnap

Sofőrvizsga-szigorítás: ahogy Háromszéken látják

Közvitára bocsátotta a Kovászna megyei prefektúra a gyakorlati sofőrvizsga megszervezésére vonatkozó rendelettervezetet, amelyben az ígéretek ellenére mégis az szerepel, hogy a vizsgát csak Sepsiszentgyörgyön lehet letenni, a kisvárosokban megszüntetnék a lehetőséget.

Sofőrvizsga-szigorítás: ahogy Háromszéken látják
2017. december 17., vasárnap

Betlehemes játék Szentegyházáról az otthonába

Szentegyházán talált otthonra örömvasárnap a negyedik alkalommal megtartott Székelyföldi Betlehemes Találkozó. S hogy hányféleképpen él a székely népben a bibliai alapú, Jézus születéstörténetét megjelenítő betlehemes? Fotókon mutatjuk.

Betlehemes játék Szentegyházáról az otthonába
2017. december 17., vasárnap

Lakhatási támogatás rezidenseknek, egyetemi oktatóknak, színészeknek

A Studium Prospero Alapítvány a Bethlen Gábor Alap támogatásával lakhatási pályázatot hirdet marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben oktató fiatal tanároknak, rezidens orvosoknak, színészeknek.

Lakhatási támogatás rezidenseknek, egyetemi oktatóknak, színészeknek

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye