A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem vesznek részt a Grindeanu-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány szavazásán, de az azt megelőző vitában kifejtik álláspontjukat a jogállamiságról.
Visszavonta lemondását kedden Segesvár PSD-s polgármestere, Ovidiu Mălăncrăvean, aki múlt hét végén „a politikai helyzetre és személyes elveire” hivatkozva bejelentette, hogy távozik tisztségéből.
Teste 60 százalékán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett egy 57 éves szászrégeni nő, akinek lakásában robbanás történt kedden. A sérültet a SMURD rohammentő-szolgálat repülőgépével szállították Bukarestbe.
Az idegenforgalmi illeték bevezetését szorgalmazzák a háromszéki vállalkozók, elöljárók, szerintük az így befolyt összeget a turizmus népszerűsítésére lehetne fordítani.
Székelyudvarhelyen is egyre égetőbb szükség van a szakmunkásokra, de nem mindegy, hogy milyenekre. Annak érdekében, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az iskolákból, akikre valós munkáltatói kereslet mutatkozik, kérdőíves igényfelmérés készül.
A Koreai Köztársaságban játszik csütörtöktől szombatig nemzetközi tornán a divízió I/A világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott. A magyar válogatottba három csíki születési játékos kapott meghívást.
Utolsó két felkészülési mérkőzését játssza a héten Románia teremlabdarúgó-válogatottja az áprilisi Eb-selejtezők előtt, ezúttal Csehországba utazik a csapat.
Klaus Johannis román államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett.
Megszavazta a parlament kedden a 2017-es állami költségvetést, amely 2,98 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
A Román Kézilabda-szövetség hivatalos oldalán közzétette a Bölények Ligája 18. fordulójának menetrendjét, így kiderült, hogy a Székelyudvarhelyi KC–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC rangadót vasárnap 11.45-től rendezik a városi sportcsarnokban.
Hazai és külföldön élő fotóriporterek, újságírók az elmúlt évben készült fotókkal jelentkezhetnek a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Brassaï Sajtófotó pályázatára.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
A hirtelen jött felmelegedés és hétvégi eső miatt hirtelen olvadásnak indult a hó a magasabban fekvő területeken felduzzasztotta a patakokat, amelyek a maguk rendjén a Maros vízhozamát és szintjét növelték meg. Emellett megindult a jégzajlás a Maroson.
Három hete elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra a Marosvásárhelyi ASA női labdarúgói, azonban továbbra is sok a kérdőjel az együttes helyzetével kapcsolatban.
A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalban a hatékony munka reményében kidolgozott új szerkezeti felépítés nyomán a fejlesztési osztály bővítésére fektetnek nagyobb hangsúlyt.
Gyergyócsomafalva hét testvértelepülésével közösen turisztikai katalógus kiadását, valamint a helyi termékek népszerűsítését tervezi – ez fogalmazódott meg a hétvégi nemzetközi turisztikai kerekasztal-beszélgetésen.
A hétvégi hóolvadás problémákat okozott az Erdő és Vár utca lakóinak is, írtuk. A megjelentekre reagált a gyergyószentmiklósi városvezetés.
Enyhe túlzással a „semmiből” a legmagasabb szinten találta magát 2010-ben a csíkszeredai kosárlabda, miután a VSK Csíkszereda meghívásos alapon bekerült az országos első osztályba. Időközben beindult az utánpótlás-nevelés is.
A marosvásárhelyi Minimobila vezeti a tabellát az ákosfalvi teremlabdarúgó-bajnokság felénél.