A gyergyószentmiklósi középiskolások győzedelmeskedtek a huszonkilencedik alkalommal megrendezett TUDÁSZ általános műveltségi vetélkedő Hargita megyei döntőjében. Idén három kérdéskörből kellett felkészülnie a részt vevő hét csapatnak.
Az egykori mozi emeletén, az MPP gyergyószentmiklósi irodájába várják azokat, akik aláírásukkal jeleznék, igenis, sértve érzik magukat amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatán nem loboghat a székely zászló és a város zászlaja.
Kilenc darab, több mint ötvenéves ágyat sikerült kicseréltetnie az utóbbi időszakban a székelyudvarhelyi Hominem Alapítványnak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.
Többek között fokozott közúti ellenőrzésekre, illetve a lopások, a törvénytelen karácsonyfa-árusítás és a pirotechnikai eszközök forgalmazásának, birtoklásának visszaszorítását célzó akciókra számíthatnak a téli ünnepek alatt a Hargita megyeiek.
Két marosvásárhelyi utcanév megváltoztatásáról is szavazni fognak a keddi soros decemberi tanácsülésen a választott önkormányzati képviselők. A javaslatokat a református és magyar evangélikus egyházközségek fogalmazták meg, és az RMDSZ-es tanácsosok terjesztették be.
Általános sztrájkot rendelhet el a Frăția szakszervezet, amennyiben a tervezett adózási módosítás kedvezőtlenül érinti a munkavállalókat. Főként a szociális hozzájárulások befizetési kötelezettségének a munkáltatótól a munkavállalóhoz történő átruházását monitorizálják.
A fertőző betegségek felügyeletét és ellenőrzését végző országos központ (CNSCBT) adatai szerint december elején az ország tizenhat megyéjében összesen több mint száz új kanyarós megbetegedést regisztráltak. Maros megyében három új esetről van szó.
A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér kifutópályájának felújítását végző cégek, a PORR Construct Kft. és a Geiger Transilvania Kft. által alkotott társulás kérésére a Maros megyei tanács jóváhagyta a repülőtéren végzett munkálatok felfüggesztését.
Harmadik helyezést ért el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium csapata a Demokrácia 1x1 elnevezésű Kárpát-medencei középiskolás verseny döntőjében Budapesten.
A következő napokban hideg időre számíthatunk, de sokfelé lesz fehér karácsony, és havazni fog az év utolsó napján is – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) december 18. és december 31. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Hangulatos melegedők, élő betlehem, állatsimogató, kézművesvásár, zeneszó, kórusmuzsika, művészsátor, élményfotózás, változatos kulturális műsor, angyalvárás – valódi ünnepváró sokadalom és lelki program volt a negyedik Karácsonyi Kavalkád.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Számottevő a használaton kívüli, üres lakások száma Csíkszeredában, amelyeket nem szándékoznak sem értékesíteni, sem bérbe adni a főként vidéken vagy külföldön élő tulajdonosaik, holott nagy a kereslet rájuk.
Évről-évre egyre kedveltebb a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége és a Gyergyói Hírlap közös programja – az Angyalok játékába idén eddig rekordszámú gyergyószentmiklósi kisiskolás nevezett be, 450-en kapcsolódtak be a programba.
Felolvasószínház és egyéni előadás feszeget súlyos, tabunak számító kérdéseket a Figura két újabb bemutatóján, hogy aztán december 30-án szilveszteri vígjáték-ajándéknak köszönhetően lazíthasson, kapcsolódhasson ki a közönség.
A köszönet és a hála jegyében zajlott az Együtt, egymásért, gyergyószentmiklósiakért elnevezésű akció záróeseménye. A szombati ünnepségen elhangzott, az összefogásnak köszönhetően mintegy félezer gyergyószentmiklósit sikerült megajándékozni.
Az országos átlagnál alacsonyabb, de az európai uniós középértéknél magasabb a csecsemő-, illetve gyerekkori elhalálozás aránya Hargita megyében – derül ki a megyei népegészségügyi igazgatóság által készített legfrissebb elemzésből.
Azt már megszoktuk, hogy ilyenkor év végén a Hahota színtársulat új kabaréelődással örvendezteti meg a marosvásárhelyi – és nem csak – közönséget. Azt már nem annyira, hogy egyszerre két új emberrel is bővül a társulat létszáma.
Marosvásárhelyen a főtéren felállított karácsonyfa körül és a Vársétányon van még a héten karácsonyi vásár. Az érdeklődők kézműves termékeket, élelmiszereket, italokat, kozmetikumokat, mézet, süteményt, karácsonyfa- és lakásdíszeket vásárolhatnak.