
Az eddig összegyűt 245 ajándékcsomag a szombaton összegyűlt felajánlásokkal egészül ki
Fotó: Pethő Melánia
A köszönet és a hála jegyében zajlott az Együtt, egymásért, gyergyószentmiklósiakért elnevezésű akció záróeseménye a Sláger Centerben. A szombati ünnepségen elhangzott, a négy éve tartó adventi program idén is sikeres volt, az összefogásnak köszönhetően mintegy félezer, szűkös körülmények között élő gyergyószentmiklósit sikerült megajándékozni.
2017. december 18., 13:592017. december 18., 13:59
2017. december 18., 13:592017. december 18., 13:59
„Nincs még egy olyan programunk, amely ennyi örömet ad szervezőnek, adakozónak, megajándékozottnak egyaránt” – emelte ki a szombati programzáró eseményen Gereőffy Imola, a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője. Az Együtt, egymásért, gyergyószentmiklósiakért kezdeményezés ötletgazdájaként és irányítójaként felsorolta azokat a tényezőket, amik arra sarkallják őt és kollégáit, hogy évről-évre megszervezzék a programot.
– sorolta a program során tapasztaltakat Gereőffy Imola. Köszönetét fejezte ki minden adakozónak és munkatársainak a program sikeres lebonyolításáért. „Idén újra megmutattuk, hogy összefogva, együtt sokra vagyunk képesek” – hangsúlyozta.
Az idei program védnökeként Sajgó Balázs, a Caritas lelki-igazgatója osztotta meg gondolatait a szombati eseményen, Tatár Előd pedig Gyergyószentmiklós önkormányzata nevében szólalt fel. A beszédekben az egymásra figyelés, az összefogás, az önzetlen segítés szépsége és eredményessége kapott hangsúlyt.
A szombati ünnepséget az Ipartestület Férfikórusa és a Domokos Pál Péter Dalkör – Női Kórus előadása, illetve a Vaskertes iskola két diákjának műsora színesítette. Zárómozzanatként a városháza szociális osztályának vezetője jelképes ajándékok és oklevelek átadásával köszönte meg a program lefolytatásában szerepet vállaló szervezetek, illetve az adományozó szervezetek, vállalkozások hozzáállását. Bejelentette,
Nagyrészt élelmiszerek kerültek a csomagokba
Az elmúlt négy hét összefogásának eredményeként
A nagyobb tételek felsorolásából kiderült, alapélelmiszert, konzerveket, édességet, tisztálkodási szereket adakoztak legnagyobb mennyiségben a gyergyószentmiklósiak, ugyanakkor került gyümölcs, kalács, szaloncukor is az ajándékcsomagokba.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!