Meglehetősen nagy az elégedetlenség az oktatási rendszerben dolgozók körében a bérekkel kapcsolatban, ám ha a tettek mezejére kell lépni, akkor már nehéz mozgósítani az alkalmazottak egy részét, így a tiltakozások megszervezése nem problémamentes.
Fenyőfák dőltek az útra Borszék és Tölgyes környékén vasárnap este – tájékoztatta a Székelyhont Cătălin Romanescu, az Országos Útügyi Hatóság csíkszeredai kirendeltségének vezetője.
A Richter-skálán 3-as erősségű földrengés volt vasárnap délután 15:11-kor Brăila megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Még nem dolgozták ki az úgynevezett „szagos törvény” alkalmazási módszertanát, így adott esetben a levegőben terjedő kellemetlen bűzök miatt a polgárok hiába tennének panaszt. A hatóságok ugyanis végrehajtási utasítás nélkül nem intézkedhetnek.
Tavaly 816 556 olyan esethez szálltak ki a rendőrök, amelyet az 112-es egységes segélyhívó számon jelentettek be. Az esetek 75 százalékában a segélyhívástól számítva kevesebb mint 10 percen belül kiértek a rendőrök a helyszínre.
Több mint 90 gazdasági és pénzügyi bűncselekményt, valamint 443 illegális árubehozatalt és vámcsalást leplezett le tavaly a határrendészet Romániában, az elkobzott áruk értéke 315,8 millió lejre rúg.
A csíkszentimrei Henter-kúria helyreállítása befejezéshez közeledik, a néhány éve még romos épület teljesen új arculatot öltött. A község a tavaly kapott támogatásból a hiányzó önrész nagy részét biztosítani tudta, így időben be tudják fejezni a munkát.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
Borszék és Gyimesközéplok felé lehet hóval borított utakra számítani vasárnap délelőtt, de a Bucsinon is fennakadást okozhat a folyamatosan havazás. Hargita megye több útszakaszán dolgoznak a hókotrók.
Három Hargita megyei település maradt vasárnap reggelre villanyáram nélkül – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
Mintegy 1,8 milliónyi iratot őriz a Hargita Megyei Személynyilvántartó Hivatal. A levéltárat digitalizálták, jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy a számítógépbe bevitt adatokat aprólékosan, egyenként leellenőrizzék.

A múlt év végi adószabályokkal kapcsolatos legfontosabb változások nem az adókulcsokkal kapcsolatosak, hanem a rossz adózókat próbálja az adóhatóság megfogni a szigorítások által.
Szombaton a kézdisárfalvi kápolnában a székelyföldi betyárokként ismert Pusztai Ferenc, vitéz Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) emlékére megemlékező gyászmisét tartottak.
Fiatal felnőttek, de akár családapák esti kikapcsolódásaként is szolgál egy, már négy éve megjelent, de azóta is töretlen népszerűségnek örvendő nyílt világú, sztoriorientált játék. A Red Dead Redemption 2-őt az elmúlt években sokan fedezték fel.
A kézdisárfalvi kápolnában tartottak megemlékező szentmisét a székelyföldi betyárokként ismert Pusztai Ferenc, vitéz Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) emlékére szombaton.
Bár jellemzően a négy fal között történik, ritkán marad „házon belül”: a családon, párkapcsolaton belüli erőszak nemcsak egyéni viszontagság, hanem rendkívül súlyos társadalmi probléma, és a felelősség is sok érintett között oszlik meg.
Tizenegy éve irányítja Adrian Firoiu a gyergyószentmiklósi helyi rendőrséget, és nyugodt helynek tartja a várost, ahol csökkenőben van a kihágások száma. Az embereket arra kéri, bízzanak a rendőrökben, csak az kell tartson tőlük, aki törvényt szeg.
Havazni fog a következő napokban több erdélyi megyében, a hegyekben jelentős hóréteg képződik, és hóviharok várhatók – figyelmeztetnek a meteorológusok.
Hóviharok várhatók Kolozs megyében szombaton 15 óráig, de felerősödik a szél a székelyföldi megyékben is – figyelmeztetnek a meteorológusok.