Hamarosan új célállomásokra is utazhatunk a brassói reptérről

Ez év júniusától kezdi meg tevékenységét a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren a Fly Lili légitársaság. A román vállalat februárban jelenti be a célállomásokat és az új járatok menetrendjét.

Farkas Áron

2024. január 26., 15:292024. január 26., 15:29

A bejelentés azon a csütörtöki találkozón hangzott el, amelyet Jürgen Andreas Faff, a Fly Lili tulajdonosa és Cătălin Cotruț, a cég vezérigazgatója folytatott Brassó Megye Tanácsa és a repülőtér képviselőivel.

Ez alkalommal a résztvevők megállapodtak abban, hogy

február folyamán a Fly Lili képviselői bejelentik a konkrét célállomásokat és a járatgyakoriságot.
Ugyanakkor megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy a cég a brassói repülőtéren hozza létre egyik bázisát, ami lehetővé tenné, hogy 
a légitársaság a hét minden napján három oda-vissza járatot indítson a repülőtér 16 órás üzemidején belül.

„Nagyon termékeny megbeszélésen vettünk részt, amelynek keretében meghatároztuk a Fly Lilivel való együttműködés konkrét részleteit, azonban az a természetes, hogy a célállomásokra és a járatok menetrendjére vonatkozó hivatalos bejelentést a vállalat illetékesei tegyék meg, akárcsak azt, hogy mikor kezdik meg a jegyek értékesítését” – nyilatkozta az eseményt követően Constantin Albu, a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatója.

Galéria

A BizBrașov hírportál értesülései szerint a 2021-ben alapított vállalat 

Budapestre, Bécsbe, Münchenbe, Stuttgartba, illetve két-két spanyolországi és angliai célállomásra indítana járatokat.
A légitársaság jelenleg három darab Airbus A320-200 típusú géppel rendelkezik és a tavalyi évtől kezdődően charter-járatokat üzemeltet Törökország, Egyiptom és Tunézia irányába.

A brassói repülőtér január 15-től tért át a napi 16 órás programra, melynek értelmében a repülőgépek naponta 7 és 23 óra között landolhatnak, illetve szállhatnak fel a légikikötőben. Mint azt korábban megírtuk, a repülőtéren jelenleg csak a magyarországi Wizz Air üzemeltet heti néhány járatot, miután a román Dan Air tavaly év novemberében visszalépett az együttműködéstől, éppen a reptér szűk napi programját kifogásolva.

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust