Hirdetés

Ma Sarlós Boldogasszony napja van

Sarlós Boldogasszony, az áldott állapotban lévő édesanyák patrónusának napja a többi Mária-ünnephez hasonlóan kiemelkedik a jeles napok sorából, és régen még komolyabban vették, mint manapság. Napján például nem dolgoztak, még a reformátusok sem mentek a mezőre, és aki tehette, főként a katolikus vidékeken elment a templomba. Idén nem (lenne) nehéz gyakorolni ezt a szokást, mivel éppen vasárnapra esik.

Hirdetés

Négy év Úzvölgyéről

2019 áprilisában „robbant a bomba”: az úzvölgyi haditemetőben betonkereszteket és emlékművet állíttatott a dormánfalvi önkormányzat. Aztán egy elhúzódó, bő négyéves harc következett az eltávolításért. A Székelyhon a kezdetektől jelen volt Úzvölgyében.

Négy év Úzvölgyéről
Négy év Úzvölgyéről
2023. július 01., szombat

Négy év Úzvölgyéről

Hirdetés
2023. július 01., szombat

Több mint ötezren öltöztek népviseletbe

Sokan érezték fontosnak együtt ünnepelni az Ezer Székely Leány Napján, amelyet idén harminckilencedik alkalommal szerveztek meg Csíkszeredában. A rendezvényen több mint ötezren öltöztek népviseletbe és készült róluk közös fotó.

Több mint ötezren öltöztek népviseletbe
Hirdetés
2023. július 01., szombat

Újjáépítették a beszakadt utat Telekfalva határában

Több mint félmillió lejből javították ki a Telekfalva határában lévő 23-as községi út beszakadt részét – a beruházás során nemcsak a járható felületet kellett újjáépíteni, de támfalra, illetve a vízelvezetés megoldására is szükség volt.

Újjáépítették a beszakadt utat Telekfalva határában
2023. július 01., szombat

Kitüntetést érdemelt az eredményes polgárőri tevékenység

Nyolcvan százalékkal csökkent a lopások száma a faluban, amióta a Tekerőpataki Polgárőrség figyeli, hogy mi történik a településen, illetve a külterületeken. Az eredményes munkáért magyarországi kitüntetést is kapott a polgárőrség.

Kitüntetést érdemelt az eredményes polgárőri tevékenység
Hirdetés
2023. július 01., szombat

Átfogó ellenőrzés rendőrökkel és csendőrökkel Hargita és Maros megyében

Átfogó ellenőrzést tartott a rendőrség és csendőrség június 30-án Hargita és Maros megyében. Büntetéseket szabtak ki, gépjárművezetői engedélyeket függesztettek fel.

Átfogó ellenőrzés rendőrökkel és csendőrökkel Hargita és Maros megyében
2023. július 01., szombat

Lövedékeket szállítottak el tűzszerészek Csinódról

Világháborús lövedékeket találtak ismét Csinódon, a Hargita megyei tűzszerészek szombaton szállították el ezeket a helyszínről.

Lövedékeket szállítottak el tűzszerészek Csinódról
Hirdetés
2023. július 01., szombat

Erdélyi Ősök Napja Bölönben – 2023. július 7–9. Pr-cikk

A 2023-as bugaci Ősök Napja ünnep (augusztus 4–6.) előtt Erdélyben, a Kovászna megyei Bölönben kerül megrendezésre az Erdélyi Ősök Napja július 7–9. között.

Erdélyi Ősök Napja Bölönben – 2023. július 7–9.
2023. július 01., szombat

„Közösen dobbanjon a lábunk és a szívünk”

Székely népviselet, népzene, néptánc, népi mesterségek és játékok – minden rólunk és a hagyományainkról szólt idén is Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepén, az Ezer Székely Leány Napján, szombaton a csíksomlyói nyeregben.

„Közösen dobbanjon a lábunk és a szívünk”
2023. július 01., szombat

Nem hagyták magára a Bekecs Néptáncegyüttest

A nyárádszeredai önkormányzat szinte erejét meghaladó feladatként vállalta fel az elmúlt időszakban a Bekecs Néptáncegyüttes fenntartását, ideiglenesen, amíg az országos alapok visszaosztásából lehet majd fizetéseket adni, fejleszteni, évadot tervezni.

Nem hagyták magára a Bekecs Néptáncegyüttest
2023. július 01., szombat

Gyűlnek a népviseletes fotók

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes facebookos fotóalbumába szép számban gyűlnek a népviseletbe öltözöttek fotói, amelyeket a székely népviselet napján, pénteken készítettek.

Gyűlnek a népviseletes fotók
Gyűlnek a népviseletes fotók
2023. július 01., szombat

Gyűlnek a népviseletes fotók

Hirdetés
Hirdetés
Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll
Megnyitás

Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

2023. július 01., szombat

Eltűnt 17 évest keresnek

Egy tizenhét éves marosvásárhelyi fiú megtalálásához kér segítséget a marosvásárhelyi rendőrség. A fiú önként távozott a helyi gyermekelhelyező központból, és mivel nem tért vissza, június 24-én riasztották a hatóságokat.

Eltűnt 17 évest keresnek
Eltűnt 17 évest keresnek
2023. július 01., szombat

Eltűnt 17 évest keresnek

Hirdetés
2023. július 01., szombat

Elkezdődik a felújítás Csíkszereda legrégebbi tömbháznegyedében – sok egyéb munkálat mellett

A csíkszeredai nyári útkarbantartás egyik fontos része a Kossuth Lajos utca tavaly elkezdett újraaszfaltozásának folytatása. De több helyszínen van szükség beavatkozásra, ugyanakkor az aknatetők és útszéli víznyelők szintre emelését is el kell végezni.

Elkezdődik a felújítás Csíkszereda legrégebbi tömbháznegyedében – sok egyéb munkálat mellett
2023. június 30., péntek

Átveszi Csíkszereda a magyar kormány támogatásával épült napközit – ősztől megnyitja kapuit az Angyalkert

Huszonöt évre vette át a város a magyar kormány támogatásával a Szent Kereszt Plébánia által felépíttetett Angyalkert Napközit, amely lehetővé teszi, hogy a Szív utcai épületben óvodai csoportok indulhassanak.

Átveszi Csíkszereda a magyar kormány támogatásával épült napközit – ősztől megnyitja kapuit az Angyalkert
2023. június 30., péntek

Kiosztották az újonnan épült ANL-s lakásokat Székelykeresztúron

Összesen harmincnégy, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ifjúsági bérlakást osztottak ki a hét elején Székelykeresztúron az igénylőknek, ahol már területet is vásároltak újabb tömbházak építéséhez.

Kiosztották az újonnan épült ANL-s lakásokat Székelykeresztúron
Hirdetés
2023. június 30., péntek

Lovak legelnek a buszmegállóban, csatangolnak a lakónegyedben

Felháborodott marosvásárhelyiek vettek részt az önkormányzat legutóbbi ülésén, kérve, hogy a rendőrség, illetve a városvezetés tegye újra biztonságossá lakótelepüket. Kiderült ugyanis, hogy rendszeresen lovak legelésznek a házak, parkoló autók között.

Lovak legelnek a buszmegállóban, csatangolnak a lakónegyedben
2023. június 30., péntek

Tűz ütött ki egy gyárban

Rövid idő alatt sikerült eloltani egy fehéregyházi gyárban keletkezett tüzet a segesvári tűzoltóknak péntek délután, az esetnek nem volt áldozata – tájékoztatott a Maros megye tűzoltóság szóvivője.

Tűz ütött ki egy gyárban
Tűz ütött ki egy gyárban
2023. június 30., péntek

Tűz ütött ki egy gyárban

Hirdetés
2023. június 30., péntek

Két új buszjárat: a reptérre és a Víkendtelepre

Július elsejétől Marosvásárhelyről autóbusszal is ki lehet menni Vidrátszegre, a repülőtérre, és a repülővel érkezők is bebuszozhatnak a megyeközpontba. A városban is indul egy új járat, ami a Tudor lakótelepről a Víkendtelepre viszi az utasait.

Két új buszjárat: a reptérre és a Víkendtelepre
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés