Hirdetés
Hirdetés

Elhelyezték a Mesemalom bölcsőde és óvoda alapkövét, időkapszulával üzennek az utókornak

•  Fotó: Becsek Júlia Brigitta

Fotó: Becsek Júlia Brigitta

Bölcsődének, óvodai és napközis csoportoknak is helyet adó épületegyüttes alapkövét tették le csütörtökön Gyergyóditróban. Az utókornak is üzentek egy időkapszula elhelyezésével.

Gergely Imre

2024. május 30., 21:542024. május 30., 21:54

Ahogy a malom is nélkülözhetetlen volt őseink mindennapjaiban, biztosította a betevő falatot, úgy a biztonságos, megfelelő környezetben történő mesés, játékos tanulás, a közösséggel való megismerkedés és abba való beilleszkedés is nélkülözhetetlen a gyermekek számára. A malomban apró kis magokból alakul ki az élet, míg gyermekeinkből a jövő – hangzottak el Puskás Anna, a Siklódi Lőrinc iskola igazgatója szavai a Mesemalom óvoda, bölcsőde és napköziotthon alapkőletételének alkalmával.

Magyar gyökereink ápolásának, életben tartásának ez a legfontosabb és legtermékenyebb színtere

– mutatott rá az igazgatónő az új tanintézmény építésének fontosságára utalva –, hiszen az anyanyelvhez és kultúrához kötődés kisgyermekként kezdődik és életre szóló útravalóval lát el az, amit ebben a korban tanulunk.

A nagyközség központjának közelében, a Malom utcában egy öt épületből álló komplexumot létesítenek majd. A több mint kilencszáz négyzetméteres épületegyüttes a környékbeli házakhoz hasonló, tájba illő arculatot kap.

Egy épületben az óvodásokat, egy másikban a napköziseket, a harmadikban a bölcsődéseket fogadják majd a 2025–2026-os tanév kezdetétől, és ehhez kapcsolódik majd a tornaterem és az irodáknak helyet adó épület is.

Ezek egy belső udvart fognak közre, ahol a bölcsődések játszóterét alakítják ki, és amelyet elhúzható üvegtetőzettel látnak el.

•  Fotó: Becsek Júlia Brigitta Galéria

Fotó: Becsek Júlia Brigitta

A csütörtöki ünnepségen egy időkapszulát is elhelyeztek. Puskás Elemér polgármester ennek kapcsán kifejtette, az utókor számára azt fogják elmondani az ebbe bekerülő dokumentumok, fényképek és egyéb tárgyak, hogy 100 év kisebbségi lét után is, mialatt kemény nyomás nehezedett a nemzetre, erős iskolák, jól tanuló gyerekek, eredményes sportolók, összetartó római katolikus közösség van Ditróban. Felvetette: vajon 200 év múlva el tudják majd mindezt olvasni? Szívből szeretné, ha a válasz igen lenne.

Hirdetés

Kelemen Hunor RMDSZ elnök erre reagálva elmondta: amikor mostanában előkerülnek időkapszulák régi épületek, templomok felújítása során, azok azt bizonyítják, hogy akik elhelyezték, hittek abban, hogy 100–200 évvel később az illető templomban magyar emberek fognak imádkozni, akik érteni fogják, amit ők leírtak. Ha ők hittek ebben, akkor nekünk sincs semmi okunk azt gondolni, hogy 200 év múlna ne magyar emberek nyitnák fel a most elhelyezett időkapszulát – tette hozzá.

•  Fotó: Becsek Júlia Brigitta Galéria

Fotó: Becsek Júlia Brigitta

Az eseményen beszédet mondott még Petres Sándor prefektus, Bende Sándor parlamenti képviselő, Biró Barna Botond és Barti Tihamér, a megyei tanács két alelnöke is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ami most itt épül, az meghatározó lesz a jövő számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
Hirdetés