Ittas sofőrt füleltek le a közlekedésrendészetiek kedd hajnalban.
Nem felelt meg a műemlékvédelmi szakembereknek a csíkszeredai, Jégpálya negyedi strand felújításáról készült megvalósíthatósági tanulmány, ezért módosítani kell rajta. Idén a dokumentáció elkészül, a további előrelépés a rendelkezésre álló pénztől függ.
Alkoholszagot árasztó, meglehetősen ittas sofőrt azonosítottak keddre virradóra a háromszéki közlekedésrendészek.
A volt Patria mozi épületének kiürítésén dolgoznak a napokban Szászrégenben, hogy az ortodox húsvét után nekifoghassanak a felújításának. A csaknem húsz éve bezárt épületet kormánytámogatással teszik rendbe, a munkálatok összértéke 11 millió lej.
Adrian Câciu pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy az adók nem emelkednek, a költségvetés-kiigazítás a kiadások alapján fog történni, és az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő összegeket meg fogja kapni az ország.
A közelmúltban a Kézdivásárhelyi SE és a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek műkorcsolyásai Brassóban bizonyították ismért tehetségüket.
Az idei érettségi vizsgaszimuláción a tavalyihoz képest jobb eredményeket értek el a Kovászna megyei diákok – derül ki a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból.
A Romániába irányuló ukrán gabonaexport ideiglenes felfüggesztését kezdeményezte kedden közzétett állásfoglalásában a Szociáldemokrata Párt (PSD).
Április 14-én, pénteken 18 órától és április 15-én, szombaton 11 órától játssza a Cimborák Bábszínház a FEKETEORSZÁG (r. Vajda Zsuzsanna) címűBenedek Elekmeséje nyomán készült bábjátékot.
Április 14-én, pénteken 18 órától, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében André Ferenc és Horváth Benji költők mutatják be új verskötetüket, rendhagyó szerzői est keretében. A szerzőkkel Dálnoky Réka dramaturg beszélget.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kedden tizenhárom személyt vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tanulóknak és egyetemistáknak adtak el drogokat egy titkosított kommunikációs platformon keresztül.
Emlékeket, családokat és nemzeteket köt össze. A gasztronómia sokkal fontosabb, mint ahogyan felületesen gondolnánk róla – vallja Nyáry Krisztián író és Mautner Zsófia gasztroblogger. A Rádió GaGának a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon adott interjúban elárulták, miért tartják kulcsfontosságúnak a régi receptek feltámasztását, és miért olyan szoros a kapcsolat az ételek és az identitás között. A beszélgetés a híres Déryné-féle káposztáról is szólt.
Május 3-a és 18-a között lehet benyújtani a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályokba online vagy személyesen – írja az Agerpres hírügynökség az oktatási minisztérium keddi közlésére hivatkozva.
Ligia Deca tanügyminiszter „nem tartja rossz ötletnek”, hogy a bántalmazó tanulókat 3–5 napra kizárják a tanórákról, ahogy azt a tanügyi szakszervezetek javasolták, de csak akkor, ha emellett tanácsadásban részesül a diák – írja az Agerpres.
Három új építkezés indul Erdélyben: Maros megyében, Balavásáron új, korszerű és környezetbarát bölcsőde épül, Szovátán új tanuszoda, Szilágy megyében, Szilágyszegen pedig új sportcsarnok a fejlesztési minisztérium támogatásából.
Az idei érettségi vizsgaszimuláción a tavalyihoz képest jobb eredményeket értek el a kovásznai diákok – derül ki a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból.
Csíkszentimrei iskolások jutottak az Örökségünk Őrei verseny székelyföldi döntőjébe. Ők a mozgalom kiírásának megfelelően a Henter-kúriát fogadták örökbe.
Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása.
Csapdába került medvét engedtek szabadon a Kelemen-havasokban vasárnap – adja hírül a Maros megyei környezetőrség.