Hirdetés
Hirdetés

Nő a gyereklétszám, ezért iskolát épít Gyergyóalfalu

A Veres Iskola udvarán, a sportcsarnok közelében épül majd meg az új iskola. Archív •  Fotó: Gergely Imre

A Veres Iskola udvarán, a sportcsarnok közelében épül majd meg az új iskola. Archív

Fotó: Gergely Imre

Manapság nem lehet elképzelni jobb „problémát” egy település számára, mint azzal szembesülni, hogy az iskola szűkössé vált, a gyereklétszám növekedése miatt új ingatlan felépítésére van szükség. Gyergyóalfaluban ez történik.

Gergely Imre

2024. augusztus 23., 13:032024. augusztus 23., 13:03

Több mint húsz évig két párhuzamos osztály indult minden tanévben a gyergyóalfalvi iskolában, de már a 2023–2024-es tanévben hármat indíthattak. Így lesz ez idén ősszel, és ez körvonalazódik a következő évekre is.

Évente egy osztálynyi gyarapodás azt jelenti, hogy a gyermeklétszám már meghaladta az iskola adottságait.

A gyereklétszám-növekedés most jutott abba a fázisba, hogy a „mini baby boom” során született gyerekek elérik az iskolás kort. Ennek köszönhetően már az elmúlt tanévben is három előkészítős osztály indult, és továbbra is ez várható. Ez azt jelenti, hogy az elemi osztályos Veres Iskola kapacitását túlnőtték az igények – mondta el a Székelyhon megkeresésére válaszolva Jakab Bálint Márton iskolaigazgató.

Hozzátette, már akkor kezdett szűkössé válni az iskola, amikor bevezették a tanügyi rendszerben az előkészítő osztályt, azaz egy óvodai csoportot iskolába küldtek. Emiatt már évek óta elemi osztályosok tanulnak a Sövér Elek Szakközépiskola főépületében is. Eddig megoldották ezt a helyzetet, és a most következő tanévben is meg tudják még oldani, de

jövőre már mindenképpen a termek számának növelésére lesz szükség.

Ezt jelezték az önkormányzatnak. Megoldásként felmerült a jelenlegi épület bővítésének a lehetősége is, de az engedélyeztetések és hasonló eljárások miatt járhatóbb út egy új iskolaépület felépítése.

„Az általános népességcsökkenésben nagy pozitívum, hogy van olyan közösség, ahol a születések száma növekszik, és az iskola ki kell szolgálja ezt. De

Idézet
egyébként is a modern oktatáshoz több térre van szükség”

– fogalmazott az iskolaigazgató. Amikor megépül, a három előkészítő osztályba járó gyerekek fognak majd ott tanulni, ugyanis nekik nagyobb helyszükségletük van.

Közel egymillió eurós beruházás

Három osztályterem, tanári szoba, valamint egy nagy, számos tevékenység számára alkalmas terem is helyet kap majd az új iskolaépületben, amelyet a Veres Iskola udvarán fognak megépíteni – sorolta a Székelyhonnak Gáll Szabolcs gyergyóalfalvi polgármester. A tervek készítésén dolgoznak, és jövőre szeretnék elkezdeni az építkezést.

Hirdetés

A tervező számításai szerint körülbelül négymillió lejbe kerül majd ez a beruházás. Jelenleg nincs olyan pályázati kiírás, amiből ehhez forrásokat szerezhetnének, és ha lenne is, az ilyen pályázatok kifutási ideje három év is lehet a kiírástól a megvalósításig. Ezért

önerőből kezdenek neki építkezni, és ha kell, akkor hitelfelvételhez folyamodnak

– mondta el Gáll Szabolcs. Hozzátette, bízik benne, hogy a megyei önkormányzat segítségére is számíthatnak majd ebben.

Elmondta még, szóba jött az is, hogy a pár éve felújított Mikó-kúria adjon helyet az új osztályoknak, hiszen az valamikor régen iskolaként működött. De nem szeretnék azt, hogy az ott kialakított közösségi házban tevékenykedő civil szervezeteket ki kelljen onnan költöztetni.

„Természetesen öröm az, hogy nő a gyereklétszám, és iskolát kell építenünk. Ez meg is fog történni. Azonban hosszú távon az a kérdés, hogy hányan maradnak itthon ezek közül a gyerekek közül. Azon kell dolgoznunk, hogy itthon maradjanak, és akik elmentek, hazatérjenek, itthon akarjanak otthont alapítani. Beruházásokat kell idecsábítanunk, amelyek jól fizető munkahelyeket teremtenek a fiataloknak. A községet pedig úgy kell fejlesszük, hogy a fiatalok is jól élhető településnek lássák” – fejtette ki Gáll Szabolcs.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés