Virágkoszorúval tisztelegtek Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobra előtt Marosvásárhely központjában, megemlékezve arról, hogy 407 évvel ezelőtt szabad királyi városi rangra emelte a várost.
Az RMDSZ ismét támogatna egy, a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt, ha felmerül a kétfordulós polgármester-választás bevezetésének lehetősége – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor.
A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
A kormány által 2015-ben meghirdetett, a romániai földterületek tulajdonjogi problémájának megoldását célzó kataszterezési program keretében Csernáton községben 2018-ban láttak hozzá a munkához. A világjárvány átírta az eredeti terveket, ám több éves csúszás után az adatfeldolgozás és az új adatok kifüggesztése megtörtént, és a község polgármeszteri hivatalában június 19-éig várják az ingatlantulajdonosokat ezek ellenőrzésére és az esetleges panaszok benyújtására. A részletekről Varga Elemér, a csernáton
Május elsején Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala lehetőséget biztosít a marosvásárhelyiek, illetve a városunkba látogató turisták számára, hogy autóbusszal is eljussanak a Somostetőre, ahol az ország legnagyobb állatkertje is található.
Váratlanul elhunyt Vágó István televíziós személyiség, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció, aminek Vágó István is tagja volt.
Méhészet szempontjából Románia európai nagyhatalomnak számít: méztermelése fedezi a belföldi szükségletet, és emellett bőven jut exportra is. A valóságban azonban távolról sem ilyen rózsás a helyzet, mert a hazai méhészek termékei ukrán és más országok mézeivel keverve kerülnek az üzletek polcaira.
Alaposan lehűlt az idő szombatra virradóra térségünkben az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján. Lakott területen belül prímet ezúttal is Csíkszereda vitte, itt mínusz 5,1 Celsius-fokot regisztráltak a hajnali órákban.
Eseménydús május elé néz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata, bemutató, turné, előadások és late-night show is van a májusi program terítékén.
Több méteres hosszúságban süllyedt meg és szakadt be a 35-ös községi út Kecset határában – jelenleg csak egy sávon lehet közlekedni. A farkaslaki önkormányzatnak külsős forrásokra lesz szüksége a probléma megoldásához.
Két személygépkocsi ütközött össze péntek délután Marosvécsnél, a járművek a baleset következtében lesodródtak az úttestről.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Jóval több fát metszettek meg a városlakók idén, mint a korábbi években, több hulladék, por, sár gyűlt össze az utcákról, és jó volt az együttműködés a lakossággal – ezek a múlt héten lezárult csíkszeredai általános tavaszi nagytakarítás tapasztalatai.
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság szilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában pénteken, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
A marosvásárhelyi városháza jogászai elemzik annak a lehetőségét, hogy a hivatal beperelje a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, amiért az többedszerre sem engedélyezte a város és a helyi közösség különböző kéréseit a katolikus iskolával kapcsolatosan.
Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban.
Kerítésnek ütközött egy autó csütörtök délelőtt Csíkszentmártonnál. Mint kiderült, a sofőr nem volt józan – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A közkedvelt marosvásárhelyi szabadidőközpontot, a Somostetőt rendszeresen látogató harmadik medvét is befogták péntekre virradóra a vadászok. Marosvásárhely nagyvárosi övezetében azonban legalább harminc nagyvad van még.
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.