Hirdetés

Szelíd prefektúra a Kovászna megyei, csak ritkán perel a helyi tanácsokkal

Közel 18 ezer közigazgatási okiratból, amelyeknek tavaly felülvizsgálta a jogszerűségét, összesen öt miatt kellett perelnie a háromszéki prefektúrának: négy helyi határozat és egy polgármesteri rendelet törvényességét vitatja a kormányhivatal.

Hirdetés

Berecz Ildikóval folytatja háromszéki Vöröskereszt

Közel két évtized után új vezetővel folytatja karitatív tevékenységét a Kovászna Megyei Vöröskereszt, amelynek élére a szervezetnél harminckét éve dolgozó Berecz Ildikót nevezték ki. Az újdonsült igazgató újabb szolgáltatásokat is tervez.

Berecz Ildikóval folytatja háromszéki Vöröskereszt
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Erősített a téli szünetben a Kézdivásárhelyi SE, megnyernék az alsóházat

A Kézdivásárhelyi SE focicsapata a III. Liga 5. csoportjának hatodik helyén végezte az őszi idényt. A kék-fehérek január közepétől a saját bázisukon készülnek az alapszakaszból maradt három fordulóra és az alsóházi rájátszásra. Călin Moldovan vezetőedzőt és Rancz Lajos klubelnököt felkészülésről, játékoskeretről és a célokról kérdeztük.

Erősített a téli szünetben a Kézdivásárhelyi SE, megnyernék az alsóházat
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Kis székelytörténelem-lecke a miniszterelnöknek

Több helyen is határozottan kijelentette hétvégi székelyföldi kampánykörútja során Marcel Ciolacu miniszterelnök, hogy Romániában már csak azért sem lesz soha autonómiájuk a székelyeknek, mert ilyet úgymond a románok sosem adtak nekik.

Kis székelytörténelem-lecke a miniszterelnöknek
2024. február 27., kedd

Díjmentes román nyelvtanulási lehetőség a háromszéki érettségizőknek

Segítő kezet nyújt a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és baróti érettségizőknek a háromszéki RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A tizenkét hetes ingyenes román nyelvtanfolyamra március 7-ig jelentkezhetnek a megmérettetés előtt álló fiatalok.

Díjmentes román nyelvtanulási lehetőség a háromszéki érettségizőknek
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Mennyi támogatást kap a vásárhelyi reptér?

Tízezerrel több utasra számít a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér idén, mint egy évvel korábban. A működéséhez és az elkezdett beruházások befejezéséhez anyagi támogatást kért és kapott a Maros megyei tanácstól.

Mennyi támogatást kap a vásárhelyi reptér?
2024. február 27., kedd

A Vibe és a Vásárhelyi Forgatag kapja a legnagyobb összegeket Maros Megye Tanácsától

A Maros megyei önkormányzati képviselők keddi rendkívüli ülésükön többek között a megyei érdekeltségű rendezvényekre szánt idei támogatásokat is megszavazták. Az egyik legnagyobb összeget a Vibe Fesztivál és a Vásárhelyi Forgatag kapja.

A Vibe és a Vásárhelyi Forgatag kapja a legnagyobb összegeket Maros Megye Tanácsától
Hirdetés
2024. február 27., kedd

95 köbméter fát foglaltak le Szentegyházán

Tizenötezer lejre bírságoltak egy szentegyházi fafeldolgozó céget, és több mint 95 köbméter fát foglaltak le a hatóságok a hét elején.

95 köbméter fát foglaltak le Szentegyházán
2024. február 27., kedd

Elkapták a sírrongálót

Több mint harminc sírt rongálhatott meg egy 16 éves fiatal az utóbbi időben Hármasfalu temetőjében. A rendőrség rongálás közben érte tetten a fiatal elkövetőt kedden reggel, amint hat újabb sírkőben tett kárt.

Elkapták a sírrongálót
Elkapták a sírrongálót
2024. február 27., kedd

Elkapták a sírrongálót

2024. február 27., kedd

Még az elektromos csatlakozókat is megszámolták a háromszéki prefektúrán a DNA emberei

A DNA brassói részlegének munkatársai több ízben is visszatértek ellenőrzéseket végezni a Kovászna megyei prefektúrára azután, hogy január 16-án házkutatást tartottak – derült ki Ráduly István háromszéki prefektus keddi sajtótájékoztatóján.

Még az elektromos csatlakozókat is megszámolták a háromszéki prefektúrán a DNA emberei
2024. február 27., kedd

Egyszerre három íróval találkozhatnak a sepsiszentgyörgyi olvasók

Ha kissé megkésve is, de annak rendje és módja szerint ünneplik magyar széppróza napját Sepsiszentgyörgyön. Február 28-án, szerdán 18 órától Balázs K. Attila, Tamás Kincső és Zsidó Ferenc írók találkoznak a közönséggel a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Egyszerre három íróval találkozhatnak a sepsiszentgyörgyi olvasók
Hirdetés
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Négy típusú katasztrófajelzést fognak szerdán hallani

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) által szervezett polgárvédelmi hét keretében ellenőrizni fogják a légvédelmi szirénarendszereket február 28-án, szerdán délelőtt 10 órától.

Négy típusú katasztrófajelzést fognak szerdán hallani
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Melegrekord a hegyvidéken

Szebenjuharos hegyvidéki üdülőtelepen február 27-ére virradóan 3,7 Celsius-fokot mértek – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek kedden a dél-erdélyi meteorológiai központ szóvivője.

Melegrekord a hegyvidéken
Melegrekord a hegyvidéken
2024. február 27., kedd

Melegrekord a hegyvidéken

2024. február 27., kedd

Kulcsár-Terza: Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu

Napirend előtti felszólalásban bírálta a román miniszterelnök Székelyföld létét tagadó, az autonómiát eleve kizáró nyilatkozatait kedden a bukaresti képviselőház plenáris ülésén Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvezető elnöke.

Kulcsár-Terza: Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu
2024. február 27., kedd

Nincs költségvetés, lélegeztetőgépen Gyergyószentmiklós

Hargita megyéből már csak Gyergyószentmiklósnak nincs elfogadott költségvetése. A város polgármestere azonban még be sem terjesztette a büdzsé tervezetét. Február 12. óta az önkormányzat több számláját zárolta az állami kincstár.

Nincs költségvetés, lélegeztetőgépen Gyergyószentmiklós
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Egy hektáron ég az aljnövényzet Gyergyóhollón

Körülbelül egy hektárnyi területen ég a száraz aljnövényzet Gyergyóhollón, a tűzoltók a lángok megfékezésén dolgoznak.

Egy hektáron ég az aljnövényzet Gyergyóhollón
2024. február 27., kedd

Továbbra is megoldatlan a hulladék kérdése Nagybaconban

A községvezetés és a lakosság kapcsolatának rovására mehet a falu között felgyülemlő szemét Nagybaconban, a településen ugyanis évek óta megoldatlan a hulladékkezelés kérdése.

Továbbra is megoldatlan a hulladék kérdése Nagybaconban
Hirdetés
2024. február 27., kedd

Szűcs Nelli önálló estje a Vigadóban

A Budapesti Nemzeti Színház produkcióját, Szűcs Nelli Fedák Sári című önálló estjét tekintheti meg a közönség február 27-én 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.

Szűcs Nelli önálló estje a Vigadóban
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés