Fotó: Gligor Róbert László
Az idei Csíkfalvi Csűrszemináriumokon azt is megvizsgálták és feltárták a közönségnek, hogy ki szolgáltat intenetet a nyárádmentieknek, illetve mióta és hogyan valósult ez meg. Az már az elején kiderült: a nagy szolgáltatók még nem törtek be erre a „piacra”, itt főleg helyi érdekeltségűek vannak jelen.
2012. július 17., 08:432012. július 17., 08:43
2012. július 17., 09:342012. július 17., 09:34
A Nyárádszeredai LorinfoNet 2000-ben indította el az internetszolgáltatását Nyárádszeredában, majd a szomszédos Nyárádgálfalva és Csíkfalva községekben. A folyamatos fejlesztés során ma Vármezőtől Lőrincfalváig teljesen lefedik a nyárádmenti településeket. 2008 óta folyamatos előfizető-növekedés tapasztalható, még a 2009–2011 között is enyhén emelkedő görbét ír a mutatószám, amely ma több mint ezer előfizető családra tehető. Ez vidéki viszonylatban szép számnak mondható, míg Marosvásárhelyen csupán a Sapientia-EMTE-n már ennél több felhasználó van. Külső cégek nem igazán tudtak teret nyerni még ezen a vidéken, bár folyamatosan számolnak a konkurenciával is: a komplexebb csomagokat ajánló más cégek az évek során mintegy 200 előfizetőt vonzottak el.
Van kábeltévé is
Egyik marosvásárhelyi székhelyű cég 2004-ben megkezdte kiépíteni kábeltévés hálózatát a Nyárád és a Maros mentén, illetve a Mezőségen. 2006-ban rájöttek, hogy nem gazdaságos a kis fejállomások üzemeltetése a kistelepüléseken, ezért 2011-re új optikai rendszert építettek ki. 2008 óta szélessávú internetet is szolgáltatnak, tavaly óta pedig saját tévéadót is működtetnek (Vészi TV), alig egy év alatt 143 filmet készítettek, többnyire Maros megyei településeken.
szóljon hozzá!