Románia elítéli, hogy három orosz harci repülőgép megsértette Észtország légterét – közölte Oana Țoiu külügyminiszter egy pénteki X-bejegyzésben.
Mivel Oroszország háborús gazdaságát a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételek tartják fenn, ezen források csökkentése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió tiltsa be az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját.
Nem felelnek meg a valóságnak Alex Florența román legfőbb ügyésznek azok az állításai, amelyek szerint Oroszország beavatkozott a romániai elnökválasztásba – jelentette ki kedden este a Kreml szóvivője.
Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében kedden.
89 éves korában elhunyt Robert Redford színészlegenda, akit olyan klasszikus filmekből is ismerhetünk, mint Az elnök emberei, Butch Cassidy és a Sundance kölyök.
Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz–ukrán háború csak rosszabbá válhat, ha a jelenlegi mederben folytatódik, és a két fél egyre mélyebben beássa magát. Marco Rubio erről a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt hétfőn.
Mesterséges intelligencia által irányított, fizikai formában nem létező minisztert nevezett ki Albánia, amely a közbeszerzésekért fog felelni – számolt be róla több hírportál is.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja. A szövetség elnökét kérdeztük az energiaválság és a bukaresti koalíciós feszültségek várható kimeneteléről is.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.