Nyolc halálos áldozatot követelő baleset történt a hét végén Arad megyében, amikor egy mikrobusz frontálisan összeütközött egy teherautóval. Szeptember elején ugyanennyien vesztették életüket egy székelyföldi tömegszerencsétlenségben.
Victor Ponta miniszterelnök vasárnap sajtóközleményben ítélte el azokat az erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét érték, miután a tisztségviselő nyilvánosan szót emelt a bukaresti Steaua futballklub vezetőinek és szurkolóinak idegengyűlölő magatartása ellen.
Politikusok, üzletemberek, közéleti személyiségek pénzével oldott kereket az országból a nagyszebeni tőzsde nemrég menesztett elnök-vezérigazgatója.
Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.
A RMDSZ állandó tanácsa csütörtökön elfogadta az alakulat képviselő- és szenátorjelöltjeinek listáját – jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a szakmai érettségi bevezetéséről szóló jogszabályt Traian Băsescu államfő.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke is részt vesz október 12-én a magyar parlamenti képviselők és a Hargita megyei közméltóságok csapatainak hagyományos futballmeccsén, Csíkszentdomokoson – adta hírül az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán.
Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám – nyilatkozta Budapesten Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI., kedden este befejeződött plenáris ülésén résztvevők többsége támogatta a zárónyilatkozatot, amelynek lényege, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával.
Nem, vagy csak alig gyengítette volna a romániai magyarság parlamenti képviseletét, ha a 2008-as parlamenti választásokon az RMDSZ mellett egy másik magyar párt az úgynevezett alternatív parlamenti küszöb elérésével (hat képviselői és három szenátori körzetben elért győzelemmel) jutott volna be a törvényhozásba – állapította meg a Mensura Transylvanica erdélyi politikai elemzőcsoport.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
A Demokrácia Központok kerüljenek át történelmi egyházaink felügyeletébe címmel adta ki nyilatkozatát a Csík területi RMDSZ, melynek abszurd állításai, vagdalkozó stílusa az erdélyi magyarok százezreinek honosítását segítő irodahálózatunkat veszik célba.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a budapesti Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani.
Október 28-án teszik közzé a szociális ösztöndíjra jogosult középiskolások listáját – olvasható az oktatási minisztérium honlapján.
Hiba volna, ha az RMDSZ Tőkés László minden vádjára reagálna – vélekedett Kelemen Hunor elnök hétfőn a Radio France Internationale (RFI) román adásának adott interjújában arra a felvetésre, hogy az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ saját tulajdonának tekinti a romániai magyarok voksait.
A mintegy 30 százalékos leépítés ellen tüntettek a román köztelevízió alkalmazottai, akik hétfőn Bukarestben és több nagyvárosban az intézmény létesítményei előtt adtak hangot elégedetlenségüknek.
A Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a tanács hétfői, budapesti ülésének szünetében.
Vasárnap lezárult az RMDSZ júliusban elkezdett jelöltállítási folyamata, a szövetség mind a 452 választókerületben jelöltet állít az őszi parlamenti választásokon.