A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége versenyvizsgát hirdet a 2013–2014-es tanévre a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban megüresedett, illetve újonnan létrejött pedagógusi állásokra.
Miközben Victor Ponta szerint kormánya 2016-ig szóló mandátuma alatt bizonyosan megrajzolja Románia új régióit, Traian Băsescu elnök úgy véli, a kétharmados többséggel rendelkező balliberális koalíció végképp elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget.
Időhúzás volt a célja Olosz Gergelynek az RMDSZ volt szenátorát hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélő bukaresti törvényszék bírája szerint.
„Egyes politikusok menekülni próbálnak a siker elől” – kommentálta ironikusan Traian Băsescu államfő, hogy a kormány továbbra sem zárja le a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának sikeresnek nevezett privatizációját.
A Ringató módszertani tanfolyammal folytatódik hétfőtől a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve. Az ötnapos továbbképzésre érkezett 30 határon túli magyar pedagógust Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár köszöntötte hétfőn Gödön.
Fenyegetésként is értelmezhető üzenetet fogalmazott meg hétfőn Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt elnöke a párt egyik legismertebb politikusa, Elena Udrea volt fejlesztési miniszternek címezve.
Nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában az állami vasúti társaság teherszállító részlegének a Nemzetközi Valutaalap által Bukarestre erőltetett privatizációja. A magánosításra péntekre összehívott ülésén sem adta áldását a Legfelsőbb Védelmi Tanács.
Traian Băsescu elnök szerint felelnie kell a bíróság előtt annak a 88 éves volt börtönparancsnoknak, aki ellen emberölés gyanújával tett feljelentést a kommunizmus bűneit vizsgáló bukaresti intézet.
Románia 2013 júniusában csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek elfogadják a nemzetközi többnyelvű anyakönyvi okiratokat. Az okiratokon szereplő információk román, illetve valamelyik nemzetközi nyelven vannak feltüntetve.
Az amerikai kormány prioritásként kezeli a magyar egyházak 1945 után Romániában elkobzott javainak visszaszolgáltatásának kérdését.
Újabb közleményben reagált a román külügyminisztérium Tőkés László európai parlamenti képviselő tusnádfürdői javaslatára, miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Három éve nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta, mint idén júniusban, amikor elérte a 7,6 százalékot – számolt be szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Kétéves lejáratú, négymilliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás megkötéséről állapodtak meg a romániai hatóságok a Nemzetközi Valutaalappal, valamint az Európai Bizottsággal.
Csütörtökön kezdődik a határon túli magyar állampolgárok regisztrációja a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra.
Elfogadta a kormány keddi ülésén az Első otthon program módosítására vonatkozó határozatot, így már biztos, hogy a kabinet hamarosan egymilliárd lejjel bővíti a kedvezményes lakáshiteleket biztosító projektre az idei évre kiutalt keretösszeget.
A hivatalos statisztikai adatok alapján kiszámolt átlagjövedelem tekintetében nem állnak jól a székelyföldi megyék, és a növekedés szempontjából sincsenek az első helyeken.
Az augusztus 8-án hatályba lépő új KRESZ szerint az egyéni vállalkozásként gépkocsivezetés-oktatásra szakosodott személyek tevékenységét beszüntetik, csupán cégek nyújthatnak ilyen szolgáltatást.
Nyilvánosságra hozta a kormány az amerikai Bechtel építőcéggel az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést.