Diverziókeltők próbálják félrevezetni az embereket, elhitetve, hogy ha nem engedélyezték a felvonulást március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművétől a prefektúráig, akkor nagygyűlés sem lesz.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány az a dokumentumot, amely rögzíti, milyen prioritásokat tűzött ki maga elé a harmadik Ponta-kormány, és amelyet jóváhagyás végett továbbküldenek majd a parlamentnek.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint óriási előrelépés, hogy négy év alatt várhatóan közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítás lehetőségével.
A Gândul hírportál értesülései szerint három prefektusi és legalább öt alprefekusi tisztséghez jut az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött kormányzati megállapodás révén.
Több újdonságot is tartalmaz az idei – vélhetően utolsó – országos roncsautóprogram megszervezésére vonatkozó, a környezetvédelmi minisztérium által március 15-éig közvitára bocsátott rendelettervezet.
„Az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának az összes cikkelyének kell legyen megfelelője a romániai törvénykezésben. Ezen dolgozunk” – fejtette ki Markó Attila, parlamenti képviselő.
A Nagy Menetelés során elindult egy folyamat az önrendelkezés felé, ezen az úton kell tovább menni a tiltások ellenére is a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen – áll a Magyar Polgári Párt állásfoglalásában.
Kompromisszumos megoldás született Traian Băsescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök között az új, az RMDSZ alkotta kormány hivatalba lépéséről. Az elnök bejelentette, sikerült pontot tenni a kormányfővel támadt nézeteltérés végére.
Ukrajna összesen 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a következő években az Európai Uniótól és a hozzátartozó pénzügyi intézményektől – jelentette be szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Orosz erők hatoltak be két ukrán rakétavédelmi egység területére a Krím félszigeti Szevasztopolban, a Fiolent-fok közelében, és ellenőrzésük alá vonták az ottani rakétakomplexumot.
Az előzetes becsléseknek megfelelően 3,5 százalékkal bővült tavaly a bruttó hazai termék (GDP) Romániában 2012-höz képest: a gazdasági növekedéshez főként az ipari és a mezőgazdasági termelés emelkedése járult hozzá.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
A napokban töltötte századik életévét Cs. Erdős Tibor festőművész, grafikus, az erdélyi képzőművészeti élet kimagasló személyisége. A mester életéről, munkásságáról Németh Júlia művészettörténésszel beszélgettünk.
Öt erdélyi versenyző – két énekes, egy táncos, egy néptánccsoport és egy zenekar – méretkezik meg a Fölszállott a páva című, március 8-ától négy egymást követő szombaton sorra kerülő elődöntőjében.
Két miniszteri tárcával és tizennégy államtitkári tisztséggel lehet tagja az RMDSZ az új román kormánynak. A szövetség elégedett a kialkudott protokollummal, amelynek egyik vezető tétele ismét az a kisebbségi törvénytervezet.
Az utolsó nap március 14., amikor még igényelhető a nevelési-, oktatási-, valamint a tankönyv- és taneszköz-, illetve a hallgatói támogatás a Szülőföldön magyarul program keretében.
A világ magyar közösségeihez intézett szerdai felhívásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt kérte, a Székelyföld területi autonómiája mellett a gyülekezési jog és a szólásszabadság tiszteletben tartásáért is tüntessenek hétfőn.
Traian Băsescu román államfő kinevezte szerdán Gabriel Opreát, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) párt elnökét a bukaresti belügyminisztérium élére.
Az RMDSZ kormányra kerülésével ismét „magyar kézbe” kerültek a verespataki bányaprojektről dönteni hivatott kulcsminisztériumok, miután a szövetség átvette a kulturális és a környezetvédelmi tárcák irányítását.