Valóban a NAV-elnök az egyik kitiltott

Elismerte Vida Ildikó, a Magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, hogy több hivatalbeli kollégájával együtt ő is egyike azon hat személynek, akiket az Egyesült Államok korrupciós ügyekben való érintettségre hivatkozva kitiltott.

Könnyítenék a külhoni románok voksolását

A vasárnapi botrány után a Központi Választási Iroda (BEC) megpróbálja gördülékenyebbé tenni a voksolást a külképviseleteken az államfőválasztás november 16-ai, második fordulójára. 

Könnyítenék a külhoni románok voksolását
2014. november 05., szerda

Klaus Johannis számít az RMDSZ-re

Klaus Johannis államfőjelölt szerint írásos megállapodás kötelezi az Európai Néppárt romániai tagpártjait, hogy őt támogassák a második fordulóban. Az RMDSZ illetékese a Krónikának nyilatkozva ezt cáfolta. A szövetség csütörtökön dönt arról, kit támogat.

Klaus Johannis számít az RMDSZ-re
Klaus Johannis számít az RMDSZ-re
2014. november 05., szerda

Klaus Johannis számít az RMDSZ-re

2014. november 05., szerda

Közoktatási helyzetkép a romániai magyar tanulókról

Folyamatosan csökkent 1990 és 2011 között az alapfokon magyar nyelven tanulók száma Romániában – derült ki az Iskolák Veszélyben program keretében készült, Közoktatási helyzetkép című elemzésből.

Közoktatási helyzetkép a romániai magyar tanulókról
2014. november 05., szerda

Történetek elhurcoltakról és tömegmészárlásról

A 20. század viharait túlélő kisemberek történetein keresztül mutatja be több könyvében is Benkő Levente történész-újságíró a második világháborút követő zavaros esztendők históriáját.

Történetek elhurcoltakról és tömegmészárlásról
2014. november 05., szerda

Keverék ebek kutyavilága

December 31-ig csipezés valamennyi kutyára, kötelező ivartalanítás csak a korcsokra vár a törvény szerint. Ám mi lesz azután, és hogyan kell értelmezni a fajtaválogató törvénykezést? – többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Keverék ebek kutyavilága
Keverék ebek kutyavilága
2014. november 05., szerda

Keverék ebek kutyavilága

2014. november 05., szerda

Joannis nem alkudozik a kiesett jelöltekkel

Klaus Johannis nem akar szavazatokról alkudozni a választási versenyből kiesett jelöltekkel – erősítette meg kedden a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje, aki november 16-án Victor Ponta szociáldemokrata kormányfővel fog megmérkőzni.

Joannis nem alkudozik a kiesett jelöltekkel
2014. november 05., szerda

Kínlódást jelent a román nyelv

Elemi osztályokban román nyelvű kommunikációt tanulnak a magyar diákok, azonban ez nem jelenti azt, hogy negyedik osztály végére kifogástalanul beszélik a nyelvet. A gondok ötödikben kezdődnek, amikor irodalmat is tanulnak már.

Kínlódást jelent a román nyelv
Kínlódást jelent a román nyelv
2014. november 05., szerda

Kínlódást jelent a román nyelv

2014. november 04., kedd

Adóemelés jöhet Romániában Brüsszel szerint

Jelentősen lefelé rontotta a román bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, miután a második negyedévben lelassult a növekedés.

Adóemelés jöhet Romániában Brüsszel szerint
2014. november 04., kedd

Kijev bünteti a szakadárokat

Az oroszbarát szakadárok által megszállt kelet-ukrajnai területeknek nyújtandó különleges jogállásról szóló törvény várható visszavonása nem jelenti azt, hogy az ukrán kormányerők újraindítanák a harci cselekményeket a térségben.

Kijev bünteti a szakadárokat
Kijev bünteti a szakadárokat
2014. november 04., kedd

Kijev bünteti a szakadárokat

2014. november 04., kedd

Államfőválasztás: szövetséges kerestetik

Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke 40,44 százalékkal, Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje pedig a szavazatok 30,37 százalékát megszerezve jutott az államfőválasztás második fordulójába.

Államfőválasztás: szövetséges kerestetik
Házi fagyi morzsasütivel | Repeta
Megnyitás

Házi fagyi morzsasütivel | Repeta

A házi fagyi bármilyen hihetetlen, de lényegében két alapanyagból áll és nagyon finom: joghurt és gyümölcs. A morzsasüti meg egyfajta linzertészta, ami szintén könnyedén összedobható.

2014. november 04., kedd

Száz lejjel nő a fizetés az egészségügyben

Betartotta ígéretét a kormány: a keddi ülésen jóváhagyta azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely szerint a jövő évtől száz lejjel növelik az egészségügyben dolgozók bérét. 

Száz lejjel nő a fizetés az egészségügyben
2014. november 04., kedd

Rövid távú hitel, hosszú távú gond

A kölcsönök felvételekor sosem az ügyfél jár jól, ez fokozottan igaz a rövid távú hitelek esetében. Sokan a villámgyors pénzhez jutással reklámozzák magukat, és már az ételjegyek hátoldalán is megjelennek a nyolcvan százalékos kamatkedvezmények.

Rövid távú hitel, hosszú távú gond
2014. november 04., kedd

Papírhoz ragaszkodó kisüzletek

Kártyára is igényelhető lesz nemsokára a jelenleg még kizárólag papír alapon használható ételjegyek értéke. Ezekkel készpénzt felvenni nem lehet majd, csupán az elfogadó üzletekben lehet élelmiszer-vásárlásra használni.

Papírhoz ragaszkodó kisüzletek
Papírhoz ragaszkodó kisüzletek
2014. november 04., kedd

Papírhoz ragaszkodó kisüzletek

2014. november 04., kedd

Adományokból készülő film

Kihelyezték a templomokba azokat a perselyeket, amelyekbe az egykori neves erdélyi püspök, Márton Áron életéről készülő játékfilm elkészülésére adakozhatnak a hívek. Ezzel tulajdonképpen gyakorlatban is elkezdődtek a forgatásra való előkészületek.

Adományokból készülő film
Adományokból készülő film
2014. november 04., kedd

Adományokból készülő film

2014. november 03., hétfő

Kevés az újdonság

Közzétette a napokban az oktatási tárca a tételmintákat a jövő évi érettségire és az országos felmérésre való felkészülés érdekében.

Kevés az újdonság
Kevés az újdonság
2014. november 03., hétfő

Kevés az újdonság

2014. november 03., hétfő

Első autó: kedvezőbb hitel fiataloknak

Nyilvánosságra hozták a gépkocsivásárlásra kedvezményes hitelt biztosító Első autó program lebonyolításával kapcsolatos alkalmazási módszertant: eszerint más-más feltételeknek kell megfelelniük a 35 év alatti és az annál idősebb igénylőknek.

Első autó: kedvezőbb hitel fiataloknak
Első autó: kedvezőbb hitel fiataloknak
2014. november 03., hétfő

Első autó: kedvezőbb hitel fiataloknak

2014. november 03., hétfő

Lemond Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt

Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.

Lemond Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt
Lemond Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt
2014. november 03., hétfő

Lemond Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye