Szülőföldön magyarul: keddtől igényelhető a támogatás

Keddtől igényelhetők a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatások.

Simicska Lajos: Orbán Viktor jelentett rólam

Simicska Lajos nagyvállalkozó a Mandiner portálnak vasárnap adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő.

Simicska Lajos: Orbán Viktor jelentett rólam
2015. március 09., hétfő

Bíróság előtt vall Victor Ponta

Szerdán hallgatja meg a legfelsőbb bíróság tanúként Victor Ponta miniszterelnököt a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások ügyében. Ezt maga a kormányfő mondta el vasárnap este egy televíziós műsorban.

Bíróság előtt vall Victor Ponta
Bíróság előtt vall Victor Ponta
2015. március 09., hétfő

Bíróság előtt vall Victor Ponta

2015. március 09., hétfő

Foglalkoztatja olvasóinkat a vallásoktatás helyzete

Nem semleges olvasóink számára az újonnan bevezetett vallásoktatás igénylésének kérdésköre. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy a témában számos hozzászólás jött a helyzetről tudósító írásainkra.

Foglalkoztatja olvasóinkat a vallásoktatás helyzete
2015. március 09., hétfő

Nyereséggel zárta a tavalyi évet az OTP Bank Románia

Nyereséggel zárta a tavalyi évet az OTP Bank Románia, amelynek konszolidált adózott eredménye 11 millió lej volt – közölte hétfőn a bank.

Nyereséggel zárta a tavalyi évet az OTP Bank Románia
2015. március 08., vasárnap

Közös hadsereg az Európai Unióban?

Az Európai Uniónak közös hadsereget kellene létrehoznia ahhoz, hogy komolyan vehető külpolitikai szereplővé váljék, az eurózóna országainak pedig közös költségvetés-tervezésre lenne szükségük – vetette fel Jean-Claude Juncker. 

Közös hadsereg az Európai Unióban?
Közös hadsereg az Európai Unióban?
2015. március 08., vasárnap

Közös hadsereg az Európai Unióban?

2015. március 08., vasárnap

Bírság helyett egy szál virág

Virágok millióival kedveskedtek világszerte a hölgyeknek vasárnap, a nemzetközi nőnap alkalmából. A világnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja.

Bírság helyett egy szál virág
Bírság helyett egy szál virág
2015. március 08., vasárnap

Bírság helyett egy szál virág

2015. március 08., vasárnap

Lesz főhajtás a Székely vértanúk emlékművénél is

Március 10-én 17 órakor megemlékezést tartanak a történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművénél, Kincses Előd ügyvéd felhívására.

Lesz főhajtás a Székely vértanúk emlékművénél is
2015. március 08., vasárnap

Miért: székelyföldi kihívója akadt Jakab Adorjánnak

A kolozsvári Jakab Adorján és a székelyudvarhelyi Antal Lóránt pályázza meg az utóbbi időben belső vitáktól hangos Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöki tisztségét a március 20–22. között zajló nagyváradi elnökválasztáson.

Miért: székelyföldi kihívója akadt Jakab Adorjánnak
2015. március 08., vasárnap

Tervezik a SIC Telekom nevű székelyföldi mobilszolgáltatót

SIC Telekom néven tervez székelyföldi mobilszolgáltatót egy kezdeményező csoport. Az ötletgazdák célja a Székelyföld saját virtuális mobilszolgáltatójának létrehozása, hogy kétnyelvű, a régió lakosainak igényeire szabott csomagokkal törjenek be a piacra.

Tervezik a SIC Telekom nevű székelyföldi mobilszolgáltatót
2015. március 08., vasárnap

Bajban a román nyomtatott sajtó

Folyamatos visszaesés jellemzi a romániai nyomtatott lapok piacát. A Példányszám-auditáló Iroda (BRAT) legfrissebb adatai szerint a bukaresti napilapok eladása a tavalyi év utolsó három hónapjában számottevően csökkent 2013 hasonló időszakához képest. 

Bajban a román nyomtatott sajtó
Bajban a román nyomtatott sajtó
2015. március 08., vasárnap

Bajban a román nyomtatott sajtó

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén
Megnyitás

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

2015. március 08., vasárnap

Németország segítene a romániai NATO-vezénylési központ létrehozásában

Németország készen áll arra, hogy részt vegyen Romániában a NATO-erők integrációját szolgáló egységek és a hadosztály szintű nemzetközi NATO-vezénylési központ létrehozásában – mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

Németország segítene a romániai NATO-vezénylési központ létrehozásában
2015. március 08., vasárnap

Nyemcov-gyilkosság: Ingusföldön vették őrizetbe a gyanúsítottakat

Ingusföldön vették őrizetbe a Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezető meggyilkolása ügyében gyanúsított két személyt – mondta szombaton a TASZSZ orosz hírügynökségnek Albert Barahajev, az ingusföldi nemzetbiztonsági tanács titkára.

Nyemcov-gyilkosság: Ingusföldön vették őrizetbe a gyanúsítottakat
2015. március 08., vasárnap

Szabadon engedték Tóásó Elődöt

Kiengedték bolíviai börtönéből Tóásó Elődöt, a latin-amerikai országban zajló, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező vádlottját és egyik társát, a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot – számolt be az mno.hu.

Szabadon engedték Tóásó Elődöt
Szabadon engedték Tóásó Elődöt
2015. március 08., vasárnap

Szabadon engedték Tóásó Elődöt

2015. március 07., szombat

Az idősek segítésére szólít Ferenc pápa

Az idősek társadalmi befogadását, segítését szorgalmazta Ferenc pápa a szerdán a Vatikánban tartott általános audiencián.

Az idősek segítésére szólít Ferenc pápa
2015. március 07., szombat

Az iskolások csaknem 90 százalékát beíratták hittanra

A romániai iskolások 88 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig a részvételt a választható tantárggyá minősített hittanórán – közölte Sorin Cîmpeanu román oktatási miniszter.

Az iskolások csaknem 90 százalékát beíratták hittanra
2015. március 06., péntek

Florea: helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon.

Florea: helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre
2015. március 06., péntek

Johannis: van jövője a német kisebbségnek Romániában

Van jövője a német kisebbségnek Romániában, amely a közösség Németországba emigrált részével együtt hídszerepet tölt be a német-román kapcsolatokban – jelentette ki Klaus Johannis román államfő egy interjúban.

Johannis: van jövője a német kisebbségnek Romániában

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye