Hirdetés

Garantálnák a nyertes nyugtákért járó lottónyereményt

Garantáltan legalább 10 ezer lejes pénznyereményt kapnának a következő nyugtalottó-sorsolás nyertesei, amennyiben a kormány legfeljebb száz szerencsés „versenyzőt” választana ki.

Hirdetés

Johannis megrótta az egészségügyi minisztert

Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszterrel tárgyalt az elektronikus egészségügyi kártyáról Klaus Johannis államfő, aki a megbeszélés nyomán megállapította, hogy „a rendszer bevezetését nem készítették elő megfelelően”.

Johannis megrótta az egészségügyi minisztert
Hirdetés
2015. május 19., kedd

Potápi: a kisebbségek helyzete nem belügy

A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye – jelentette ki Potápi Árpád János az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden Budapesten rendezett nemzetközi konferencián.

Potápi: a kisebbségek helyzete nem belügy
Hirdetés
2015. május 19., kedd

Két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítését szorgalmazza az államfő

Klaus Johannis államfő a parlament jóváhagyását kérte két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítéséhez – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.

Két NATO-vezénylési központ Bukarestbe telepítését szorgalmazza az államfő
2015. május 19., kedd

Többlettámogatást kapnak az öko-gazdák

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) az elmúlt hét végén bejelentette: július ötödikéig (bezárólag) nyújthatják be igénylésüket az ökogazdálkodással foglalkozó növénytermesztők, akik jogosultak de minimis támogatásra.

Többlettámogatást kapnak az öko-gazdák
Hirdetés
2015. május 19., kedd

Johannist is értesítették Bretfelean túlkapásairól

A Constantin Valentin Bretfelean rendőrfőnök leváltását kérő négynyelvű petíciót az azt kezdeményező csoport különböző hazai és nemzetközi szervezetekhez is eljuttatta.

Johannist is értesítették Bretfelean túlkapásairól
2015. május 19., kedd

Adófelajánlás: közeleg a határidő

Civil szervezeteket, egyházakat, egyesületeket támogathatnak jövedelemadójuk 2 százalékával a munkavállalók – az adórészről való rendelkezés határideje május 25.

Adófelajánlás: közeleg a határidő
Hirdetés
2015. május 18., hétfő

Csak az északi megyékben drágult a gáz

Évek óta először jelentősen eltér a földgáz ára az ország északi és nyugati felében élő lakosok számára: míg a déli megyéket kiszolgáló belga–francia GDF Suez energetikai csoport áprilistól csökkentette árait, az E.On drágította a gázt. 

Csak az északi megyékben drágult a gáz
2015. május 18., hétfő

Védi a PSD Liviu Dragneát

Nem fogadta el a Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó bizottsága hétfőn Liviu Dragnea lemondását a párt ügyvezető elnöki tisztségéről.

Védi a PSD Liviu Dragneát
Védi a PSD Liviu Dragneát
2015. május 18., hétfő

Védi a PSD Liviu Dragneát

2015. május 18., hétfő

Adókedvezmény nyugtalottó helyett?

Újabb nyugtalottó bevezetésén gondolkodik Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, az újabb akción azonban már csak a gyümölcs- és zöldségvásárlás után kapott számlákkal lehetne részt venni. 

Adókedvezmény nyugtalottó helyett?
Adókedvezmény nyugtalottó helyett?
2015. május 18., hétfő

Adókedvezmény nyugtalottó helyett?

2015. május 18., hétfő

Johannis a „problémamentes” magyarokról

Románia és Magyarország kétoldalú kapcsolata jó, és a két országot stratégiai partnerség fűzi össze, de sok mindent lehet javítani – mondta a román államfő az ARD német közszolgálati televíziónak.

Johannis a „problémamentes” magyarokról
Hirdetés
Hirdetés
2015. május 18., hétfő

Tőkés László kampányhadjáratot sejt

Fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartja Tőkés László, hogy saját korábbi megnyilatkozásaira reflektáljon, ezért nem kíván bővebben nyilatkozni az Orbán Viktorral kapcsolatban nemrég tett kijelentéséről. 

Tőkés László kampányhadjáratot sejt
Hirdetés
2015. május 17., vasárnap

Augusztus 31-éig tartana a faembargó

Augusztus 31-éig tiltaná be a kormány a rönk, a fűrészáru és a tűzifa exportját, az erre vonatkozó sürgősségi rendelettervezetet szombaton bocsátották közvitára, a kabinet pedig várhatóan szerdai ülésén fogadja el a dokumentumot.

Augusztus 31-éig tartana a faembargó
Augusztus 31-éig tartana a faembargó
2015. május 17., vasárnap

Augusztus 31-éig tartana a faembargó

2015. május 17., vasárnap

Zászlótörvény: Johannishoz fordult az SZNT

Klaus Johannis államfőhöz fordult a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kérve, hogy küldje vissza a parlamentbe a szerdán elfogadott zászlótörvényt – közölte közleményében a székelység közképviseleti testülete. 

Zászlótörvény: Johannishoz fordult az SZNT
2015. május 17., vasárnap

Kövesi: nincsenek titkos ügynökök az ügyészségben

Kizártnak tartja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője, hogy a vádhatóság emberei közül bárkit beszerveztek volna a titkosszolgálatok.

Kövesi: nincsenek titkos ügynökök az ügyészségben
Hirdetés
2015. május 17., vasárnap

Kiáll a FUEN az autonómiatörekvések mellett

Az EU-ban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója.

Kiáll a FUEN az autonómiatörekvések mellett
2015. május 16., szombat

Közös imára hívnak a zarándokok

A Boldogasszony zarándokvonat a jövő hét végén tartandó csíksomlyói búcsúba május 21-én, csütörtökön indul útjára Budapestről – közölte a rendezvény szervezője.

Közös imára hívnak a zarándokok
Közös imára hívnak a zarándokok
2015. május 16., szombat

Közös imára hívnak a zarándokok

Hirdetés
2015. május 15., péntek

A kormány máris eltörli a borravaló megadóztatását

A kormány eltörli a borravaló néhány napja bevezetett megadóztatását, ehelyett átalányadót vezet be, amely korábban is hatályban volt – jelentette be pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

A kormány máris eltörli a borravaló megadóztatását
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés