Jelentősen megnövekedett a forgalom kedd délután az 1-es országúton Brassótól Ploieşti irányába, Azuga és Buşteni között helyenként lépésben haladnak az autók – közölte a rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Az országos erdőgazdálkodási társaság (Romsilva) tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk.
Szerda estig elsőfokú szélriadó van érvényben az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban, és a hegyvidékeken csapadékra is számítani kell.
Kiosztották hétfőn hajnalban a 82. Golden Globe-díjakat Los Angelesben. Az est nagy nyertesei a Brutalista és az Emilia Pérez voltak, továbbá Demi Moore is megkapta az Aranyglóbuszt A szerben (The Substance) nyújtott alakításáért.
Mielőbb ki kell tűzni az államfőválasztás időpontját, nem lehet tovább késleltetni, halogatni a döntést – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap az Europa FM rádiónak nyilatkozva.
Autósorok alakultak ki, lépésben halad a forgalom a Prahova-völgyén, az 1-es országúton (DN 1) – figyelmeztet vasárnap délután a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Crin Antonescu volt PNL-elnök felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt megállapodást, amely alapján őt támogatják az államfői tisztségre, hangsúlyozva, hogy ez nem azt jelenti, hogy már nem akar indulni.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott szombati közleményében a román külügyminisztérium.
2025 második napján aggasztó méreteket öltött a hegyi balesetek száma – közölte pénteken a Salvamont.
Tizennyolc évvel az uniós csatlakozása után, szerdán 0 órától Románia teljes jogú tagja lett a schengeni övezetnek.
A jövedéki adó emelése miatt nő az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosulnak idén január elsejétől.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
A magyar és román rendvédelmi vezetők találkoztak Románia schengeni övezethez való csatlakozásának alkalmából a csanádpalotai autópálya határátkelőhelyen – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Több helyszínen jelképesen is megnyitották a határt.
Egy év alatt több mint hárommilliárd italcsomagolást váltott vissza a lakosság a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül – közölte hétfőn a rendszert működtető RetuRo vállalat.
Idén decemberben 4 703 349 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 13 399-cel többet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2748 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Elhunyt 100 éves korában Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke helyi idő szerint vasárnap délután az amerikai Georgia állambeli Plainsben található otthonában.
Még a balesetet megelőző hajtóműtűzről és több detonációról számoltak be a dél-koreai Muan repülőterén bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenség szemtanúi.
Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök a közmédia csatornáin csütörtök este mondott karácsonyi beszédében.
Gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás egy Argeş megyei fiatalember ellen, aki csütörtökre virradóra Slobozia településen kocsival belehajtott az úttesten álló gyalogosok egy csoportjába, és hat fiatal megsérült.