Marcel Ciolacu miniszterelnök megállapította, hogy az alkotmánybíróság döntése a teljes elnökválasztási folyamat megismétléséről az egyetlen igazságos megoldás. A PNL első alelnöke szerint ez a döntés „a legjobb hír a romániaiak számára.”
Az alkotmánybíróság pénteken egyhangú döntéssel érvénytelenítette az elnökválasztás teljes folyamatát – áll a hivatalos közleményében.
Romániai idő szerint pénteken 1 órakor kezdődik a külképviseleti szavazás az elnökválasztás második fordulójában; elsőként az új-zélandi Auckland városában kialakított szavazókörzetet nyitják meg.
Az alkotmánybírósághoz csütörtökön négy beadvány érkezett, amelyek aláírói az államelnök-választás első fordulója eredményének érvénytelenítését kérik – számol be az Agerpres.
Megnőtt ezen a héten azoknak az iskolás gyerekeknek a száma, akik egy TikTok-kihívás miatt a fővárosi Grigore Alexandrescu gyerekkórházba kerültek – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres-nek az intézmény szóvivője.
Románia Nyugattól való esetleges eltávolodásának „súlyos következményeire” hívták fel a figyelmet szerdán a washingtoni hatóságok – számolt be az AFP és a dpa hírügynökség nyomán az Agerpres.
Klaus Iohannis államfő jóváhagyta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat, a Külföldi Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium feloldja azoknak az információknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács november 28-i ülésén mutattak be.
Marcel Ciolacu miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy Elena Lasconit támogatja az elnökválasztás második fordulójában – számol be róla az Agerpres.
A PNL ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan szerda este bejelentette, hogy a PSD, az USR, az RMDSZ, a PNL és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója megállapodtak az Európa-barát pártok koalíciójának létrehozásáról.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerdán kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) jogosan kérheti a kormányfői tisztséget.
Aradon három, Besztercén két iskolás gyermek került kórházba, miután részt vettek a TikTokon terjedő úgynevezett Superman-kihívásban.

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Hallgatólagosan elfogadta a szenátus kedden az ikreket nevelő családokat segítő törvénytervezetet – számol be róla az Agerpres.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményeit hitelesítő alkotmánybírósági határozat – írja az Agerpres.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján közölte, hogy pártja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjét, Elena Lasconit fogja támogatni az államelnök-választás második fordulójában.
Elutasította hétfőn az alkotmánybíróság Cristian Terheş államfőjelölt beadványát, amelyben az első elnökválasztási forduló eredményeinek semmissé nyilvánítását kérte, így tehát érvényesnek számít az első forduló.
Az RMDSZ képviselőházi listája a szavazatok 6,34 százalékát, míg a szenátori lista 6,38 százalékát szerezte meg az Országos Választási Hatóság végleges adatai szerint.
A külföldi szavazókörzetek jegyzőkönyveinek 100 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjelölti listájának a legnagyobb a támogatottsága, George Simion pártja a szavazatok 26,35 százalékát szerezte meg.
Az új vasúti menetrend életbe lépésétől, azaz december 15-étől 4,6 százalékkal drágulnak a vonatjegyek.