
Érvénytelenítették, ezért újból meg kell tartani a kétfordulós elnökválasztást Romániában
Fotó: Haáz Vince
Jövő héten fogadja el a kormány az elnökválasztás május 4-i és 18-i megszervezéséhez szükséges jogszabálytervezeteket – jelentette be a miniszterelnök a pénteki kormányülés elején.
2025. január 10., 11:042025. január 10., 11:04
Marcel Ciolacu leszögezte, „az a legfontosabb”, hogy megszületett a politikai megállapodás az elnökválasztási fordulók dátumáról. Jelenleg dolgoznak a választások megszervezéséhez szükséges határozat- és sürgősségirendelet-tervezeteken, amelyeket a kormányfő szerint
– számol be az Agerpres.

A koalíciós pártok vezetői szerda este megállapodtak abban, hogy az elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a második fordulóját május 18-án tartják.
A miniszterelnök szerint a kormány másik prioritása a 2025-ös állami költségvetés tervezetének elfogadása. Mint elmondta, ennek január 27-ig meg kell történnie, hogy a parlament az új ülésszak első hetén tudjon szavazni róla.
Ennek kapcsán Ciolacu felszólította a minisztereket, hogy terjesszék elő a központi közigazgatásra és az ennek alárendeltségében működő állami vállalatokra vonatkozó átszervezési javaslataikat.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!