Még három napig lehet regisztrálni a Pénzmágnes vetélkedőre

Még három napig lehet regisztrálni a Pénzmágnes vetélkedőre

Online pénzügyi vetélkedőt szervez a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, valamint a Magyar Mágnás egyesület december 4-én középiskolás diákok számára.

Az IT-ágazat biztosította a legtöbb munkahelyet a járvány kitörése óta

A világjárvány kezdete óta a legtöbb munkahelyet kínáló területet az információs-technológia (IT) vezeti, ezt követi a nagy- és kiskereskedelem, az építőipar és a pénzügyi tanácsadás. Csak az IT cégek 12 ezer munkahelyet biztosítottak a koronavírus kezdeti időszakában az országban.

Az IT-ágazat biztosította a legtöbb munkahelyet a járvány kitörése óta
2020. november 30., hétfő

Kevés teszt, csökkenő esetszám: alig négyezer új fertőzött

Az újabb visszafogottabb tesztelésnek köszönhetően ismét számottevően kevesebb, mindössze 3826 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Romániában. Az új fertőzéseket 9785 tesztből mutatták ki, a fertőzöttségi arány 39,10 százalékos.

Kevés teszt, csökkenő esetszám: alig négyezer új fertőzött
2020. november 30., hétfő

Ezúttal nem Csíkszeredában volt a leghidegebb

Ismét lehűlt az idő, az ország nagyrészében a mínusz tartományban maradtak a hőmérsékleti értékek hétfőre virradóra az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatai szerint.

Ezúttal nem Csíkszeredában volt a leghidegebb
2020. november 29., vasárnap

Kolozsvár és a „koronás karantén” egyetemista szemmel

Tavaly tavasszal még az érettségire készültem. Közben megjött a BBTE újságíró pályázatának az eredménye: kiderült, hogy bejutottam az egyetemre, és a vizsgák végeztével izgatottan vártam az új, kolozsvári életemet. Aztán az első félév után minden kezdett megváltozni.

Kolozsvár és a „koronás karantén” egyetemista szemmel
2020. november 29., vasárnap

A gyógyultak száma több mint duplája az új fertőzöttekének

A hétvégi visszafogottabb tesztelésnek köszönhetően az elmúlt napokhoz képest jelentősen kevesebb, 5554 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Romániában.

A gyógyultak száma több mint duplája az új fertőzöttekének
2020. november 28., szombat

A tesztek közel negyede lett pozitív, ismét csökkent a napi esetszám

A péntek óta elvégzett 33 ezer koronavírusteszt 24,6 százaléka bizonyult pozitívnak Romániában. A 8134 új esettel folytatódik a már napok óta tartó csökkenő tendencia. Az elhalálozások és az intenzív terápiás osztályon kezelt személyek száma azonban továbbra is magas.

A tesztek közel negyede lett pozitív, ismét csökkent a napi esetszám
2020. november 27., péntek

Enyhén csökkent az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

Ötszázzal csökkent csütörtökhöz képest az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések száma Romániában. A pénteki 8499 megbetegedést 35 610 teszt elvégzése után regisztrálták, a fertőzöttségi arány az elmúlt 24 órában tehát 23,86 százalékos volt.

Enyhén csökkent az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma
2020. november 26., csütörtök

Az Untold fesztivál szervezői bejelentették a 2021-es kiadás időpontját

Megtartják 2021. augusztus 5-e és 8-a között a hatodik Untold fesztivált – jelentették be csütörtökön a szervezők.

Az Untold fesztivál szervezői bejelentették a 2021-es kiadás időpontját
2020. november 26., csütörtök

Takaréklángon az EMNT Demokrácia-központok

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Demokrácia-központ hálózata anyagi gondok miatt, illetve a járványhelyzetre való tekintettel 2020 decemberétől takaréklángon működteti tovább irodáit – tájékoztat az EMNT sajtóirodája. 

Takaréklángon az EMNT Demokrácia-központok
Takaréklángon az EMNT Demokrácia-központok
2020. november 26., csütörtök

Takaréklángon az EMNT Demokrácia-központok

2020. november 26., csütörtök

Trianon a politikai térben: újabb román–magyar konferenciát szervez az EMNT

A járványhelyzet miatt ezúttal az online térbe költözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület hagyományosnak számító román–magyar konferenciája.

Trianon a politikai térben: újabb román–magyar konferenciát szervez az EMNT
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2020. november 26., csütörtök

Több új gyógyult, mint fertőzött

9005 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 36 891 tesztből mutatták ki, a fertőzöttségi arány 24,4 százalékos. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 171-gyel nőtt, míg jelenleg 1226 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Több új gyógyult, mint fertőzött
Több új gyógyult, mint fertőzött
2020. november 26., csütörtök

Több új gyógyult, mint fertőzött

2020. november 25., szerda

Sok az új fertőzött, de az újonnan gyógyult is

9739 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 35 575 tesztből mutatták ki, a fertőzöttségi arány 27,3 százalékos. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 168-cal nőtt, míg jelenleg 1205 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Sok az új fertőzött, de az újonnan gyógyult is
2020. november 25., szerda

Házi feladat, órai tevékenység, gyors feladatok megoldása – több módja is van a jegyadásnak

Az már korábban kiderült, hogy országos szinten a félévi dolgozatok megírása elmarad, az online térbe szorult oktatás során mégis minősíteni, osztályozni kell a diákokat, hiszen félév végén le is kell zárni őket. Tanárokkal beszélgettünk, hogyan zajlik a „számonkérés”.

Házi feladat, órai tevékenység, gyors feladatok megoldása – több módja is van a jegyadásnak
2020. november 25., szerda

Amilyen a Katalin, olyan lesz a január

A házasulandók párt jósló praktikákat űztek; az asszonyok nem sütöttek kenyeret; a férfiak nem szántottak, nem fogták be az igavonókat, és minden korosztály kimulatta magát a kisfarsangot záró, az adventet megelőző Katalin-táncban. Alexandriai Szent Katalin emléknapján az időjárásra is következtettek.

Amilyen a Katalin, olyan lesz a január
Amilyen a Katalin, olyan lesz a január
2020. november 25., szerda

Amilyen a Katalin, olyan lesz a január

2020. november 24., kedd

Kettős növekedés: többet vásároltunk, többet is fizettünk az élelmiszerekért

Jelentősen drágultak az élelmiszerek Romániában a járványhelyzet következtében a Versenytanács friss elemzése szerint. A legnagyobb mértékben a gyümölcsök ára nőtt, de a húsfélék és az alapélelmiszerek esetében is számottevő áremelkedés történt.

Kettős növekedés: többet vásároltunk, többet is fizettünk az élelmiszerekért
2020. november 24., kedd

Központosított rendszerben nyomtatnák ki az érettségi okleveleket

Az oktatási minisztérium szakemberei olyan számítógépes összesített nyilvántartás készítését tervezik, amely az egyetem előtti oktatási szakaszokat lezáró vizsgák okleveleit tartalmazza, ezért a tanügyminisztérium adatbázisát összekapcsolnák az országos nyomdával.

Központosított rendszerben nyomtatnák ki az érettségi okleveleket
2020. november 23., hétfő

A megrögzött lottózóknak száz kilométer nem távolság

A koronavírus-járvány terjedésével bevezetett korlátozó intézkedések miatt a marosvásárhelyi, illetve szászrégeni lottózók is kénytelenek voltak bezárni, így az ottani lakosok akár száz kilométert is képesek megtenni, hogy az alacsonyabb fertőzési rátájú Szovátán kitölthessék szelvényeiket.<

A megrögzött lottózóknak száz kilométer nem távolság

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye