Jogerősen harminc év börtönbüntetésre ítélte kedden a craiovai táblabíróság a „caracali szörnyként” elhíresült Gheorghe Dincát, akit két tizenéves lány elrablásában, megerőszakolásában és megölésében találtak bűnösnek.
Folytatódik a tanügyi sztrájk, mivel a hatóságok nem tettek eleget a szakszervezetek mintegy 20 százalékos béremelésre vonatkozó követeléseinek – közölték a szakszervezeti vezetők kedden, a kormány képviselőivel folytatott tárgyalás után.
A rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) június 6-án, 7-én és 8-án utcai tüntetéseket szervez, és azzal fenyeget, hogy a tiltakozó akcióik akár a rendszer megbénításához is vezethetnek.
A tanügyi szakszervezetek kedden 11 órától tüntetést és tiltakozó felvonulást szerveznek a fővárosban.
A beruházások és európai projektek minisztériuma hétfőn átutalta az összegeket az újszülöttcsomag-támogatások kifizetésére.
Ligia Deca tanügyminiszter azt ígérte hétfőn, hogy egyetlen tanuló tanulmányi helyzete nem marad lezáratlanul, és az összes nyolcadikos, illetve végzős diáknak lehetősége lesz vizsgázni. Emellett lehetőség van a tanév meghosszabbítására is.
Országszerte kitart a légköri instabilitás a következő két hétben is, a hőmérsékleti értékek napról napra változnak, és záporok, zivatarok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Magánlátogatást tesz III. Károly brit király Romániában – közölte hétfőn Andrew Noble brit nagykövet az Agerpres hírügynökséggel. Az uralkodó udvariassági látogatást tesz Klaus Iohannis államfőnél.
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt”.
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést – írta szombaton a Hóhatár – A Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Mintegy 100 embert vett őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a csütörtökön lezajlott akciók nyomán, melyek keretében több mint 300 helyszínen tartottak házkutatást az ügyészek.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Nyílt levélben kérte pénteken a Tanulók Országos Tanácsa a miniszterelnököt, hogy gyorsítsa fel a tanárok követeléseinek megoldására irányuló intézkedéseket.
Az oktatási minisztérium pénteken tájékoztatott, hogy a 2023-as érettségi ütemterve szerint a diákok május 29. és június 7. között iratkozhatnak be a nyári vizsgára.
A bérek 25 százalékos emelését és egy olyan jogszabály elfogadását kérték a tanügyi szakszervezetek a kormánytól a csütörtöki tárgyalásokon, amelyik szavatolja, hogy a pályakezdő pedagógusok fizetése az országos bruttó átlagbérnek megfelelő összeg lesz.
Tüntetést tartanak csütörtökön a bukaresti Victoriei téren az oktatási szakszervezetek, itt adnak majd választ a kormány szerda esti ajánlatára – jelentették be a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség vezetői.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem fog kilépni a kormányból, és a koalíciós egyezmény betartását szorgalmazza – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az Europa FM rádiónak adott interjújában.
Sürgősségi rendelettel hagyja jóvá a kormány azt az új digitalizációs projektet, amelynek célja a gépjárművek forgalomba helyezésének bürokráciamentessé tétele.
Néhány óra alatt több mint harmincezren írták alá a Declic szervezet petícióját, amelyben támogatásukról biztosítják a sztrájkoló tanárokat, és a tanügyi alkalmazottak bérének növelését követelik a kormánytól.