
Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Románia elegendő földgáztartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy akár egy nagyon fagyos telet is átvészeljen az ország – jelentette ki csütörtökön Ion Sterian, a Transgaz vezérigazgatója.
2023. szeptember 28., 18:042023. szeptember 28., 18:04
A vállalatvezető egy nagyszebeni szakmai rendezvény megnyitóján elmondta, korábban soha nem volt akkora a romániai földgáztárolók töltöttsége, mint most, ami részben a fogyasztás csökkenésének is köszönhető – számol be az Agerpres.
Sterian szerint Románia a lehető legjobb helyzetben van a gázellátás szempontjából, mivel a tárolókapacitást 2022-höz képest 100 millió köbméterrel növelték, és
Ez a töltöttségi szint 1,22 százalékkal nagyobb az európai átlagnál – tette hozzá.
A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a romániai tárolókban lévő mennyiség 80-90 százalékából a háztartások földgázfogyasztását biztosítja, míg a nyugati államokban sokkal kisebb – Spanyolországban például csak 30 százalék – ez az arány. „Ezen a jövőben el kellene gondolkodnunk” – jegyezte meg az igazgató.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!