
Miközben kiszivárgott az Európai Bizottság által a romániai igazságügy helyzetéről összeállított országjelentés, amely az előrelépések elismerése mellett az igazságszolgáltatás függetlenségét érő támadások miatti aggodalmakat is megfogalmazza, Victor Ponta miniszterelnök úgy vélekedett: Románia a májusban esedékes európai parlamenti biztosan nem csatlakozik a schengeni övezethez.
2014. január 21., 17:462014. január 21., 17:46
2014. január 21., 17:462014. január 21., 17:46
Az összefüggés a belső uniós határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött övezet és a jelentés között az, hogy több nyugat-európai tagállam – köztük Németország, Hollandia és Franciaország – ahhoz kötötte a román schengeni csatlakozásra vonatkozó beleegyezést, hogy az országjelentés jelentős és visszafordíthatatlan reformokat rögzítsen, és állapítsa meg az eltökéltséget korrupció elleni küzdelem terén.
Ponta szerint a schengeni csatlakozás már csak azért sem valósulhat meg az EP-választások előtt, mert a Romániából érkező bevándorlás megfékezését több nyugati tagállam pártjai is kampánytémaként használják fel. A kormányfő szerint „ostobaság” lenne, ha a romániai pártok Schengen ügyében hadakoznának egymással, ehelyett egységes fellépést szorgalmazott a mihamarabbi csatlakozás érdekében.
Az országjelentés egyébként, amelyet várhatóan szerdán ismertetnek Brüsszelben, és amelynek néhány részletét az Agerpres hírügynökség szivárogtatta ki, rámutat: Románia számos téren fejlődést ért el a legutóbbi jelentés óta, a kulcsfontosságú igazságügyi intézmények továbbra is pozitív szerepet játszottak. A dokumentum szerint a szükséges és régen várt reformintézkedések is a helyes úton haladtak, és arra is kitér, hogy 2013 tavaszától kezdve nyugodtabbá vált a politikai légkör az országban.
A negatívumok között megjegyzi ugyanakkor, hogy továbbra is aggodalomra ad okot az igazságügy függetlenségének helyzete, emellett pedig politikai és közigazgatási szinten is ellenállás tapasztalható a korrupcióellenes intézkedésekkel szemben. A jelentés külön kitér a büntető törvénykönyv tavaly decemberi módosítására, amely kiemelte a választott tisztségviselőket, így a honatyákat is a közalkalmazottak sorából, megnehezítve ezzel, hogy a korrupcióellenes szervek eljárjanak velük szemben. A jelentés megjegyzi, hogy ezt az alkotmánybíróság végül megsemmisítette.
A dokumentum azt is felrója, hogy míg egyes igazságügyi területeken a kinevezések gyakorlata átlátható, máshol a politikum is befolyásolja azokat. A vitatott Btk.-módosítás kapcsán megjegyzi: ez azt mutatja, hogy még nincs a romániai politikum körében teljes konszenzus a reformok végrehajtásában, ezért kételyek merülnek fel a korrupcióellenes harc és a független igazságszolgáltatás megteremtése iránti elkötelezettség kapcsán.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!