
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver
A washingtoni zsidó múzeum előtt meggyilkolták az izraeli nagykövetség két alkalmazottját helyi idő szerint szerda késő este, a feltételezések szerint antiszemita indítékból – közölték az amerikai főváros hatóságai.
2025. május 22., 09:492025. május 22., 09:49
2025. május 23., 11:152025. május 23., 11:15
Pamela Smith, Washington rendőrfőkapitánya az éjszakai sajtótájékoztatón elmondta, hogy őrizetbe vették a 30 éves gyanúsítottat, aki a feltételezések szerint egyedül cselekedett.
A Chicagóban élő Elias Rodriguez a nyomozás első megállapításai szerint
A múzeumból távozó négy ember közül ketten, egy férfi és egy nő, halálos sebesülést szenvedtek, életüket már nem tudták megmenteni – mondta el a rendőrfőnök, aki arról is beszámolt, hogy a gyanúsított a támadás után behatolt a múzeum épületébe, ahol a biztonsági személyzet feltartóztatta – írja az MTI.
Elfogása után azt kiabálta, hogy „Szabad, szabad Palesztinát!” – nyilatkozta Pamela Smith. Hozzátette,
„Semmifajta terrorcselekményt nem tűrünk el, nem fogjuk tolerálni az antiszemitizmust” – fogalmazott Muriel Bowser, Washington polgármestere a sajtótájékoztatón.
Donald Trump elnök közösségi médiában kiadott üzenetében egyértelmű antiszemita indítékról írt, és azt hangoztatta, hogy a gyűlöletnek és radikalizmusnak nincs helye az Egyesült Államokban, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozói felé.
Jichák Hercog izraeli államelnök lesújtottságának adott hangot, a gyilkosságot a gyűlölet és antiszemitizmus által motivált aljas cselekedetnek minősítette, valamint teljes támogatásáról biztosította országa washingtoni nagykövetségét és annak teljes személyzetét. Jehiel Leiter nagykövet arról számolt be, hogy
Tal Naim Cohen, az izraeli nagykövetség szóvivője elmondta, hogy az áldozatokat kis távolságról lőtte le a tettes, amikor azok a zsidó múzeum épületéből kiléptek. Az intézményben éppen egy rendezvényt tartottak a támadás idején.
Kristi Noem, az Egyesült Államok belbiztonsági minisztere közölte, hogy megkezdődött a nyomozás, amely az erőszakos cselekmény részleteit hivatott felderíteni. Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a hatóságok meg fogják találni és bíróság elé fogják állítani a lövöldözés felelőseit.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.