
Bő két hét választ el az április 6-i magyar országgyűlési választásoktól, a levélben szavazás folyamatának első erdélyi nagy próbatétele a végéhez közeledik. A külhoni magyar választópolgároknak ezen a héten postázza a szavazólapot a Nemzeti Választási Iroda. Összeállításunkból kiderül: Magyarország külképviseletei és az erdélyi magyar szervezetek bíznak a sikerben.
2014. március 20., 10:202014. március 20., 10:20
Az előttünk álló hétvége, illetve az azt követő napok igen fontosak: csak az voksolhat a magyar országgyűlési választások 18 pártot, és pártszövetséget tartalmazó országos listájára, aki vasárnap délutánig regisztrál. Március 17-én délután 179 667 főn állt a regisztrációs számláló. Az idő szűkössége miatt a regisztrációra már csak elektronikus formában kerülhet sor, hiszen hét végére a Budapesten székelő Nemzeti Választási Iroda (NVI) az erdélyi címzetteknek is postázza a választási csomagot. Akik a regisztráció során a csíkszeredai vagy a kolozsvári főkonzulátus címére kérték a küldeményt, külön értesítés nélkül március 24–április 4. között vehetik át azt a helyszínen.
A külhoni magyar állampolgárok névre szóló borítékban kapják meg a levélszavazáshoz szükséges iratokat: egy szavazólapot, egy kis borítékot, a Nemzeti Választási Iroda címével ellátott nagyobb válaszborítékot, az azonosító nyilatkozatot, illetve a kitöltési útmutatót. A magyar választójogi törvény szerint kék tintás íróeszközzel kell beikszelni a választott pártot vagy pártszövetséget. Ezt követően a szavazólapot összehajtva a kis borítékba tesszük és leragasztjuk. A szavazólapot tartalmazó, lezárt boríték a kitöltött azonosító nyilatkozattal a válaszborítékba kerül: ezt a borítékban található biztonsági ragasztóval kell lezárni.
Az azonosító nyilatkozatban szereplő adatok megegyeznek a regisztrációs lap első oldalán szereplő adatokkal: név, születési hely, születési idő, édesanya születési neve. Kitöltéskor meg kell adni egy személyazonosításra alkalmas okmány – honosítási okirat, állampolgársági bizonyítvány, vagy útlevél – számát. Legegyszerűbb, ha a szavazó polgár a kis lakcímkártya alapján tölti ki az azonosító űrlapot. A szavazólapból csak egy példány igényelhető, fénymásolni tilos! Hibás kitöltés esetén az azonosító nyilatkozat kinyomtatható a www.valasztas.hu honlapról. A válaszboríték felcímezett: sem a kis-, sem a nagy borítékra nem szabad semmit írni – a feladó nevét nem kell feltüntetni.
A teljes írás az Erdélyi Napló március 20-án megjelent 11. lapszámában olvasható.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!