
Közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson. A névsort miniszterelnök-jelöltként Mesterházy Attila MSZP-elnök vezeti, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ – jelentették be az egyezség megszületése után a pártvezetők kedden Budapesten.
2014. január 14., 21:442014. január 14., 21:44
Megállapodtak az egyéni választókerületek elosztásáról is, az összefogáshoz Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök a DK egyéni jelöltjeként csatlakozik.
Mesterházy Attila azt mondta: intenzív, gyors és eredményes tárgyaláson vannak túl, amely arról szólt, hogyan lehet felépíteni egy „új köztársaságot”, orvosolva a szociális, gazdasági és demokratikus válságot. Ehhez kormányváltásra van szükség, és megszületett az a konstrukció is, amelyben minden résztvevő hinni tud – jelentette ki az MSZP elnöke, a győzelem forgatókönyvének nevezve a közös listáról és egyéni jelöltekről szóló megállapodást.
Századvég: elutasítják Gyurcsányt
A Századvég Alapítvány országos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka nem szavazna olyan közös baloldali listára, amelyen Gyurcsány Ferenc is szerepel. A Századvég január 10. és 12. között végzett telefonos közvélemény-kutatást, ezer felnőtt megkérdezésével. A választók 64 százaléka egyértelműen hátrányosnak tartotta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetőjének szerepeltetését a baloldali szövetség számára, azt mindössze 24 százalékuk ítélte előnyösek. A megkérdezettek 64 százalékának véleménye szerint Gyurcsány gyengíti a baloldali együttműködést, 28 százalékuk pedig úgy látja, inkább erősíti. A baloldali választók körében ez az arány 50, illetve 48 – azaz minden második baloldali szerint a DK elnöke inkább gyengíti, mint erősíti a formálódó szövetséget.
Bajnai Gordon azt mondta: az összefogás a kormányváltás elemi feltétele, mert a választási rendszer „összekényszeríti az összes demokratát”.
„Jó megállapodást kötöttünk, amelyet jó szívvel lehet vállalni, amelynek a céljaiért teljes erővel lehet és érdemes dolgozni\" – közölte a sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a megegyezést úgy értékelte, hogy az nem három párt, hanem a széles demokratikus ellenzék megállapodása. „A múlttal kapcsolatos vitáink nem árnyékolják be a jövővel kapcsolatos elképzeléseink alapvető közelségét, legtöbb ponton azonosságát\" – válaszolta Gyurcsány Ferenc arra, hogy milyen álláspontot alakítanak ki például a kettős állampolgárságról szóló népszavazás és a 2006-os rendőri fellépések ügyében.
A DK tudomásul veszi, hogy például a kettős állampolgárság ügyében az MSZP és az Együtt-PM véleménye eltér az övétől. Miután ebben a kérdésben kisebbségben vannak, nem akarják és nem is fogják kinyitni ezt a kérdést a kampányban – közölte.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!