
Úgy tűnik, nem csak az államelnöki és a kormányfői palota között alakult ki ellentét az üzemanyagokra január elsejétől kivetni tervezett, majd három hónappal elhalasztott hétcentes jövedéki adó témájában, mivel a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) két nagyobbik pártja sem feltétlenül van azonos állásponton a témában. Ugyanakkor abban sincs egyetértés a felek között, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden Bukarestbe érkező küldöttségével tárgyalnak-e a jövedéki adó negyedéves halasztása miatt keletkező költségvetési hiány pótolásáról.
2014. január 20., 15:122014. január 20., 15:12
Victor Ponta szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök hétfő reggel úgy nyilatkozott, az ország hitelezőivel folytatott megbeszéléseken nem kerül majd szóba a téma, július elseje előtt úgy sem lehet módosítani a költségvetést, így majd csak akkor vizsgálják meg a keletkezett hiány mértékét, s döntenek az esetleges büdzsémódosításról.
A hét végén viszont Sorin Ilieşiu nemzeti liberális párti (PNL) szenátor az egyik hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy az általa képviselt alakulat azt fogja kérni a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokon, hogy még tovább odázzák el a hétcentes adó kivetését – igaz, tette hozzá, az álláspont még nem hivatalos.
Hogy pontosan mit fog képviselni a PNL a megbeszéléseken, egyelőre nehéz megjósolni, hiszen alig egy órával a szenátor bejelentése után Cristina Pocora, a párt szóvivője közleményben cáfolta a halasztásra vonatkozó esetleges kérést. Mint leszögezte, az alakulat szolidáris marad a mostanig meghozott döntésekkel, az új adót pedig áprilistól ki kell vetni.
Ponta kedvezményeket ígér
Még az idei év folyamán adómentességet élvezhet az újra befektetett profit – ígérte tegnap Victor Ponta kormányfő, aki szerint jelenleg az is megvalósíthatónak látszik, hogy júliustól csökkenjen a cégek által befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke. Mint ecsetelte, azért lehet szó a cégeknek nyújtandó kedvezményekről, mivel 2013-ban jól alakult a gazdaság. A Romániai Üzletemberek Egyesülete (AOAR) egyébként a napokban kiadott közleményében azt kérte a kormánytól, hogy az ország nemzetközi hitelezőivel folytatott tárgyalások során támogassa, hogy adómentességet élvezzen az újra befektetett profit, növekedjen azon programok finanszírozása, amelyek új munkahelyek létrehozását teszik lehetővé, illetve gazdaság bővülése érdekében csökkenjen a fizetések jövedelemadója.
Amint arról korábban beszámoltunk, Traian Băsescu államfő azt szeretné, ha a hétcentes jövedéki adóval a későbbiekben sem számolna a költségvetés – mint többször is elmondta, az IMF-fel folytatott tárgyalásokon ő ezt az álláspontot fogja képviselni.
A korábbi bejelentések értelmében az elmúlt időszak gazdasági történéseit veszi górcső alá, illetve az idei év prioritásairól tárgyal a romániai hatóságokkal az IMF kedden Bukarestbe érkező küldöttsége, amelyet az Európai Bizottság és a Világbank delegációja is elkísér. Az IMF közlése szerint a vizsgálati látogatás február 5-éig tart.
Mint a Guillermo Tolosa, a valutalap Romániáért és Bulgáriáért felelős kihelyezett képviselője által jegyzett közleményből is kiderült, a tárgyalások során a felek megvizsgálják, hogy milyen forrásokból lehet majd kompenzálni az üzemanyagokra januártól kivetni tervezett plusz hétcentes jövedéki adó három hónappal történt elhalasztása miatt keletkező költségvetési hiányt, hogy a továbbiakban is tartani lehessen a legújabb készenlétihitel-megállapodásban rögzített 2,2 százalékos deficitet.
Mint ismeretes, az IMF igazgatótanácsa szeptember végén hagyta jóvá a Romániának megítélt újabb elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke 2 milliárd euró. Románia számára további 2 milliárd eurót biztosít az Európai Bizottság.
Az IMF küldöttségének ugyanakkor még decemberben kellett volna Bukarestbe érkeznie, azonban a látogatást januárra halasztották, mivel Traian Băsescu államfő kijelentette, mindaddig nem írja alá a hitelmegállapodáshoz tartozó szándéknyilatkozatot, ameddig az számol a hétcentes adóval. Az államelnök egyébként máig fenntartja, hogy a 2014-es költségvetés sarokszámai megvalósíthatóak az új adónem nélkül: legutóbb kedd esti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy egyáltalán nem kellene az adót kivetni. Akkor Băsescu arról is beszámolt, hogy jelezte már a kormánynak, milyen kiadásokat lehet lefaragni.
Mint ismeretes, korábban felmerült, hogy a kormány új adók kivetésével kívánja majd pótolni a kieső államháztartási bevételeket, ám a kabinet illetékesei azt megannyiszor határozottan cáfolták. Victor Ponta miniszterelnök pedig leszögezte, a költségvetést legközelebb csak július elsejétől lehet módosítani, akkor pedig szóba jöhet majd egy negatív büdzsékiigazítás.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!