Két ügyben is vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Victor Ponta miniszterelnök ellen – derül ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgáló testülete által csütörtökön bemutatott jelentésből.
2014. január 16., 17:502014. január 16., 17:50
2014. január 16., 17:502014. január 16., 17:50
Sajtóértesülések szerint a gyanú az, hogy Victor Ponta (képünkön) ügyvédi irodája 2007 és 2011 között törvénytelen módon jutott megrendelésekhez a Turceni-i és a rovinari-i energetikai komplexumok részéről. Bukaresti sajtóinformációk szerint mindkét ügyben több millió eurós összegekről van szó.
A rovinari-i ügyben a cég vezetősége ellen merült fel a gyanú, hogy törvénytelenül fizettek ki bizonyos összegeket, amelynek révén megkárosították a cég vagyonát. Ebben az ügyben 2011-ben érkezett feljelentés.
A Turceni-ügyben Ponta ellen köz- és magánérdek sérelmére elkövetett visszaélés, és hivatali visszaélés miatt vizsgálódnak. Ebben az ügyben is 2011-ben kezdett el vizsgálódni a DNA. Akárcsak azt a tényt, hogy a CSM elmarasztalta az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértése miatt, Ponta ezt is ironikusan kommentálta. „Hogy is ne lenne dossziém a DNA-nál? Egy dosszié sohasem árt. Nem is lennék politikus, ha nem lenne dossziém” – nyilatkozta a miniszterelnök.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!